A kampány, az EP-választási (elő)hadjárat mellett egy másik is zajlik-forma:  a 2 -3,5 százalékokra hajtó korteskedés. Története, tanulságos kronológiája van ennek a folyamatnak, biztosan meg is írták valahol szakszerűen, lábjegyzetelve és lehivatkozva, de most inkább a jelenről és a közeljövőről szólna e szöveg. Annyiban még érdemes lopva visszapillantani a kezdeti időkre, mikor nóvumnak számított az átutalás, valamely nemes vagy pusztán csak szimpatikus cél jelképes bonifikációja; térképre vetítve egyből kiderült, hogy az erdélyi civil világ és az iránta érzett – átirányított adólejekben kvantifikálható – felelősség több sztrádahosszal lekörözte a Kárpáton túli érdeklődést.

Hogy közben a különbség enyhült, valós hipotézis, de komolyabb kérdések toporognak március idusa és április elseje küszöbén. Mert igaz ugyan, hogy első olvasatra pártjaink és kormányunk sürgősségi rendeletben nagyvonalú  szponzorizációs mozgásteret nyújtottak, de egyrészt a „kedvezményezettnek”  igazolnia kell, hogy statútuma szerint működött, és minden könyvviteli tétele rendben van, ezáltal bekerül egy regiszterbe, és csak ettől a pillanattól remélheti a további támogatásokat. Ugyancsak a de kategóriájú macicselek közé sorolható, hogy idén március 15-én lezárul a személyi jövedelemadó átutalása, míg tavaly május 25-ig lehetett válogatni a rokonszenves civilek között. A dede, vagyis a perverzió négyzetre emelése pedig akkor tűnik elő, amikor az új rendelkezéseknek „köszönhetően” ezentúl (tehát április elsejétől)  csak az évi legkevesebb egymillió eurós forgalmat bonyolító cégek támogathatnak, a limit eddig 100 ezer euró volt. Kis települések apró, és gyakran lelkes civilkéi ezennel lehúzhatják a redőnyt.

Adóügyi szakember mondhatja, s némileg indokoltan, hogy ezzel letisztul a pálya, és maradnak a valóban civilek, a magukat komolyan vevő nemkormányzatiak. Bizonyára, hogy az újabb bürokratikus burjánzás (mily csábos politikai kampánytéma, harsogva lehet voksvadászatra indulni vele, illetve ellene) egyik mellékhatásaként abból a 92 594 egyesületből és 19 734 alapítványból léptékekkel kevesebb marad jövőre. Kiszorulnak majd jóhiszemű szervezetek, amelyek infóhiány miatt, vagy épp mert tényleg elfoglalja őket bejegyzett tevékenységük (pl. hátrányos vagy halmozottan hátrányos személyek napi támogatása), nem fogják abszolválni az újabb irathalmozási feladatot.

Azért a civilek is megérik a pénzüket – a 2, illetve 3,5 százalékos kampányaik jórészt évek óta ötlettelenek, reflexből lenyomják, mint a kötelező házi olvasmányokat. Alig látni-hallani megmódolt, friss hirdetéseket, felhívásokat, hatásos figyelemfelkeltő akciókat. Erre meg két és fél magyarázatom van: vagy az illető szervezetek máshonnan pályázzák le az igazi zsetont, és ez a(z állam)polgári adakozás csak aprópénz, vagy nem mérik fel a lehetőségeket, és nem olvastak legalább egy darab témába illő szakszöveget, vagy pedig eleve nem érdekli őket a megalakuláskor elfogadott alapszabályzat, és egyéb történetek zajlanak a civil paraván mögött. (Még lenne egy fél magyarázat, de azt csak így suttyomban a zárójel árnyékában merem megfogalmazni: ők maguk a civilek sem hisznek abban, hogy a másik civil, akitől a kitöltött 230-as űrlapot reméli, valóban felismeri, hogy döntéshelyzetben van és e 2, esetleg 3,5 százalék erejéig él is a lehetőséggel.)

Aki pedig ezek után azt gondolja, hogy a szép civil időknek annyi, megint statisztikával próbálom félelmeit enyhíteni: az utóbbi négy esztendőben majdnem 20 ezerrel nőtt az egyesületek és mintegy 3 ezerrel a bejegyzett alapítványok száma. Hogy közülük alig egyötöde fejt ki tényleges tevékenységet, az már az én bőkezű saccom. Hogy közhasznút és szociálisan értékelhetőt…, ez egy másik szövegbe illik, most csak érdemes sebtében belegondolni. Mint ahogy abba is, hogy nem kell sajnálni-irigyelni az úgynevezett kapzsisági adó miatt nyögő vállalkozásokat, ágazatokat a kitüntetett figyelem miatt: Romániában már nemcsak a profitot, hanem a nonprofitot is megsarcolják.