Vele bújni ágyba, és reggel vele ébredni, nincs is ennél felemelőbb érzés. A bizonyosság, hogy mellettem van, mindennél többet ér. Ha mégis szem elől tévesztem, akár csak egy pillanatra is, elfog a pánik, remegni kezdek és újból magam mellett akarom érezni. Tudom, hogy figyel rám, és ha én meg is feledkeznék róla, finoman jelez, hogy térjek vissza hozzá. Vele tudok a legkönnyebben kommunikálni. Tapintani a testét, érezni a belőle áradó melegséget – ez a szerelem. Harmonikus a kapcsolatom az okostelefonommal.

Mielőtt bárki azt hinné, hogy megbuggyantam, jelzem, hogy nem ment el egészen az eszem. Nem vonzódom a telefonomhoz, nem vagyok belé szerelmes és nem akarom feleségül venni. Csak egy szokatlan gondolatkísérlet következik, amit a BestJobs álláshirdető internetes oldal Valentin-napi akciója inspirált. Miután manapság már több időt töltünk a munkahelyünkön, mint a családunkkal, a cég romániai munkavállalókat kért fel, képzeljék el, hogy milyen viszonyban lennének a munkahelyükkel, munkáltatójukkal, ha a családjukat a vállalatuk helyettesítené. Ennek mintájára én is elképzeltem, hogy egy olyan átlagos ember vagyok, akinek a szerelme az okostelefonja. Valahogy így nézne ki egy közös napunk:

Reggel lágy dallammal ébreszt, és amint felébredek, mintha egyből vibrálni kezdene az élet. Finoman végigsimítom, hogy jelezzem számára, ébren vagyok. Ha már egész éjjel mellettem aludt, magamhoz ölelem, és egy kicsit még együtt lustálkodunk az ágyban. Közösen görgetjük a közösségi oldalakat, próbálunk napirendre kerülni már az ágyban. Bár ezt egész nap tudnánk csinálni, a kötelességtudat és a természet is közbeszól. Köztünk nincsenek tabuk, a WC-re is elkísér. Míg fő a kávé, bekapcsoljuk a rádiót, hogy a koffein érkezéséig is legyen, ami ébren tart. Épp a Wake me up szól.

Reggeli után megetetjük a kutyát is, majd levisszük sétálni. Közben zenét hallgatunk, ami összehangol, és egyben segít elkerülni, hogy a sok gazdi ezredjére is a kutya neme, neve és kora után érdeklődjön. Kezdünk a zene ritmusát követve mi is ráhangolódni az ütemre, felvesszük lassan a nap ritmusát, miközben nevetve figyeljük tróger kutyánkat a többiek között. Pár fotót és videót is készítünk, hogy megörökítsük ezeket a drága pillanatokat.

Sajnos az idilli állapot nem tart örökké: a kutyát otthon letesszük, majd közösen elindulunk a munkába. A buszmegállóban mérgelődünk kicsit, hogy a busz miért nem érkezik az applikációban jelzett időben, de végül együtt hamar elrepül az a pár perc. Egyébként szeretünk tömegközlekedni: ilyenkor mélyen elmerülünk egymás tekintetében, teljesen kizárjuk a külvilágot, csak ketten vagyunk. Rendszerint játszunk, így néha még el is tévesztjük a megállót, de annál izgalmasabb visszasétálni az előző megállónál levő munkahelyre.

A munkahelyen ferde szemmel nézik, hogy egy pár együtt dolgozik, de szerintem nálunk ez elég jól működik. Munka közben nem lógunk folyton egymás nyakán, de azért karnyújtásnyira maradunk egymástól, így egy kis simogatás mindig belefér. Néha közösen megyünk ki a mosdóba, de egy-egy lopott pillanat is elég, hogy jelezzük egymásnak, nem feledkeztünk meg a másikról. Persze azért mindketten várjuk a munkanap végét, mégiscsak otthon érezzük a legjobban magunkat.

Napközben feljegyezzük, hogy mi van kifogyóban otthon, esetleg mire vágyunk, majd hazafele menet az elkészült lista alapján (na jó, néha engedve az impulzusoknak is) bevásárolunk. Aztán miénk a késő délután és az este. Ezek a legszebb periódusok a napban. Közösen youtube-ozunk, görgetjük az instát, facebookozunk, de bármit is csinálunk, lényeg, hogy együtt csináljuk. Együtt vagyunk. S ami a legcsodásabb, hogy este együtt bújunk az ágyba, és egymásnak történeteket mesélve szenderülünk álomba.

Igaz szerelem a miénk.