Körbeért a nemzeti inkompetencia. Nem azért, mert a parlamenti pulpitusnál vallomást tett az ország történetének első női kormányfője. Pedig a „mintsem szabadon beszéljek és ostobaságokat mondjak, inkább van előttem egy papíros, hogy korrekt dolgokat mondjak” frázis a miniszterelnök szájából pont úgy nettó hülyeség, mint a távgyógyítás. Igaz, lassan azt is kipróbálhatná a kormány, lehet, azzal hamarabb meglenne az ellenszer az ország bajaira, mint a sebtében, meggondolatlanul elfogadott sürgősségi kormányrendeletekkel. Ilyenkor érzi azt az ember, hogy a kabinetnévsort igazából a kontraszelekció írta. Igen, tudjuk, hogy Liviu Dragnea, de végső soron ő is a kontraszelekció eredménye. Az ő politikai elképzelésének a feltétel nélküli végrehajtása, megfejelve a kormányfő szervilizmusával, valamint az ellenzék víziótlanságával vezetett oda, ahol jó ideje toporgunk. Ha nem így van, csapjanak az asztalra és mutassák meg: rohadtul van haladás, és sokkal jobb lesz az országnak a 114/2018 és a 7/2019 számú sürgősségi kormányrendeletekkel vagy azzal, hogy a külföldön tartott aranytartalék hazakerül. Persze ez így konkrétan nem igaz. Amit a Szociáldemokrata Párt is belátott.

A héten kiderült, a tavaly elfogadott adóügyi rendeletet nem törlik el, de módosítják, az igazságügyi törvényeket átíró, két hete hozott 7-es sürgősségi rendeletnek pedig néhány kifogásolt intézkedését máris visszavonták. A rendeletek körüli vita azonban ezen a ponton át is csapott politikai iszapbirkózásba – a bírálók nem elégednek meg azzal, hogy néhány pontját átírják az ő szájuk íze szerint, a teljes eltörlésüket kérik. Nem a civilek és az ellenzéki pártok győzelme ez, hanem a kudarcot kudarcra halmozó kormányzati politika bizonyítéka. Annak a nyomorúságos és szánalmas teljesítménynek, amit kormányzás címén eladnak az állampolgároknak. Akiknek egy része még abban a tévhitben bámul ki a fejéből, hogy a szisztéma jól működne, ha az ellenzék odapakolna valakit. De kit? A szemeit félőrültként forgató Ludovic Orbant? A Dacian Cioloș–Dan Barna tandemet? Vagy a zsebpártot vezető Eugen Tomacot? Nem csoda, hogy a szociáldemokrata pártelnök azt diktál, amit akar. „Döcögök, lógok követlen úton/S hogy merre megyek, nem nagyon tudom” – jellemezhetjük Adyval az irányt, amibe beállt a kormány. Amelyen menetel, rendületlenül. „És megkérdi, míg szép feje kigyúl:/Hát mi lesz ebből, tekintetes úr?” Utóbbi azonban, előbb lő, majd rájön arra, hogy kérdezhetne is, még akkor is, ha hallgatni arany.

Lehet szeretni vagy bírálni a külföldi hitelminősítőket, de még mindig jobban látják a gazdasági folyamatokat, mint a mi pénzügyminiszterünk – a Standard&Poor’s stabil távlatról negatívra cserélte Románia minősítését. A 114-es számú adóügyi rendelet káros hatásait egyébként már tavaly megjósolták a közgazdászok: a 2016-os választások nyomán tett populista ígéretek miatt kong az államkassza, a nemzeti bank kormányzójának józanságra intő vészjósló szavait elnyomja a Vâlcov–Teodorovici-duó károgása. Senki nem veszi komolyan azt, hogy az európai alapok lehívásának kudarca az egész országot megviseli, ahogy az egyszerű állampolgárok viselik a speciális nyugdíjak folyósításának a terhét is. A 7-es számú, igazságügyi törvényeket módosító sürgősségi kormányrendelet szintén a végletekig át van politizálva – és mindaddig, amíg a mondjuk ki, büntetőügyes Liviu Dragnea áll a nagyobbik kormánypárt élén, a PSD nem tudja lemosni magáról annak a gyanúját, hogy az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények módosításával tulajdonképpen a jogállamiságra tőr és korruptjainak szeretne kedvezni. Ugyanígy nem vehető komolyan és az ország érdekét szem előtt tartó intézkedésnek az aranytartalék repatriálása sem. És nem azért, mert legutóbb Venezuela tett ugyanígy. Sokak szerint ez a lépés rontja Románia gazdasági és politikai hitelét külföldön – túl a téma érzelmi vetületén és azon az összeesküvés szagú elméleten, hogy Liviu Dragnea és Șerban Nicolae ezzel tulajdonképpen csak azt akarják elérni, hogy a nemzetközi sajtó ne Laura Codruța Kövesivel legyen tele. Ki kell mondani, észérvek nem hangzanak el a törvénytervezet előterjesztőinek a részéről. Persze, mit várhatunk el egy felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt politikustól és attól a szenátortól, aki saját kocsiján vitte haza a börtönből kiszabaduló Cătălin Voicut. Hogy elmondja, azt, hogy az aranytartalék egy évi londoni őrzése tulajdonképpen 15 ezer lejjel kevesebb, mint a Tudorel Toader igazságügyi miniszternek folyósított speciális nyugdíj?

Az ellenzék látványos, olykor hisztériába hajló ellenszenve a kormánnyal szemben ilyen körülmények között egyáltalán nem meglepő. Ahogy az sem, hogy nincs tartalom a kritika mögött – ehhez nyilván gondolkodni kellene, ami nemcsak a kormányfőnek nem megy, hanem az ellenzéki pártoknak sem. Nincs körforgás és nincs újjászületés, csak biztos lejtmenet.