1. Ahhoz képest, hogy Nagykárolytól Csanálosig feszt bukdácsol-zötyög-kanyarog, a kocsi simán átjut a vállaji határállomáson, egy darabon nem érzi az aszfalt felvarrt ráncait, legfeljebb azt, hogy az útszélről hirtelenjében elfogytak a kóbor ebek. A tájban sincs radikális váltás: egykori Károlyi-birtok ez is, csakhogy most országhatár szeli ketté.

2. Miskolctapolcára berobogni már csak idő kérdése, határhelyzet-jelleget kölcsönöz a finisnek, hogy szállásra, vagy a barlangfürdő habjaira kíváncsi a tikkadt vándor, és persze a huppanási együtthatót egyből legyűri a csobbanás igézete. Bent a fürdőben olyan, vagy még olyanabb a látvány, mint a fotókon, netes reklámfelületeken, kint a februári parkbeli tóban virgonc kacsák és egy db., de annál méltóságosabb hattyú. Igen mérsékelt zsúfoltság, sikált környezet, sellősen sejtelmes lubickolás a sziklajáratokban -- nagyjából erre vágyott a család apraja, a nagyja meg egyszerűen szusszanni egy kiadósat. A lazulás azért nem totális, különben nejem nem venné észre, hogy az öltöző-előtérben készséggel posztoló egyentrikós nyugdíjas néni-bácsi palócos beszédében a ragozások valahogy félrebillennek: nem firtatom, de elég a felettük függő térképre pásztázni, hogy kiderüljön, alig hatvan kilométerre a szlovák határ, s a jó tót atyafiak (mert a fürdőtelep munkáltatójának is megérheti valamiért...) vendégmunkásként pótolják ottani euróban számlált nyugdíjukat.

3. Tisztára Európa – mondanám magamban de azt is egyre inkább szordínósan, miközben Parassapusztánál lódulunk át magyar rendszámú járgányban Ipolyságra holmi sörökért, röpke bevásárlás ürügyén; és valóban puszta a határállomás, ez már javában schengeni filing, az aszfalt is asszisztál a gördülékeny átkeléshez. (Évekkel ezelőtt, még a csehszlovák időkben, de már 89 után a honti legelőről ugyanilyen lazán csámborgott át a villanypásztort kicselező tehéncsorda, s gyülekezett spontánul a túlnani Sáhy/Ipolyság téeszudvaron – nem kaptak ugyan határsértésért piros lapot, beérték, hogy a gazdák kicsit izgultak a „lelépett” jószág miatt.) A sör még olcsóbb mint a magyar oldalon, az üzemanyag már nem, mint évtizede akár; nemzetközi üzletláncban „tankolunk” és meglepő, hogy csak szlovák feliratok igazítanak el a habzó árpanedűk palettáján, miközben a kisvárost 58%-ban magyarok lakják, és (ugyancsak) miközben a Hontig tartó útvonal romániai szakaszán ugyanannak az üzletláncnak a Tasnádon működő telephelyén van viszont magyar feliratozás, holott csak 45 százalékos a magyar arány, és a városka is jóval beljebb van, mintegy 30 kilométerre a magyar–román határtól.

4. Hontról, mint Nógrád megyei faluról annyit érdemes tudni, hogy vízesése, csodaforrása, egykori földvára és remek málnája van, ez utóbbit kaszálósnak nevezik, mert nem kell metszeni, csak suhintani a letermett bokor fölött, mely újra nő és konokul bőven terem tovább. Lakossága – az országos trendhez igazodva – évtizedek óta csökkenőfélben: nem ritka az eladó tábla a házakon, s a vevők nagyrészt szlovákok (mondják a helyiek, de a további beszélgetésből kiderül, hogy „csak” határon túli magyarok). Így próbálnak úgymond ellentámadni, revansot venni azért, hogy a januárban száz éve az Ipoly folyót átlépő cseh csapatokat visszaverték a magyar egységek. De a – Honfoglalás Honton fedőnevű – szlovák offenzíva más téren is dübörög: vállalkozók kezdenek bizniszt, a mobilszolgáltató ötpercenként jelentkezik be és ajánlja magát sms-ben, kereskedelmi rádióikból majdnem féltucat fogható és jobb minőségben mint akár a közszolgálati magyar.

5. Somoskőújfalura már visszajövet kerül sor: apró délelőtti beugrás egy valahai sepsiszentgyörgyi könyvtároshoz és férjéhez. A táj mesés, a fogadtatás ehhez illő, de mégis a táj. Mert mesél: kiderül, hogy két utcával a cél előtt Szlovákiában jártunk úgy harminc méternyit. A vissza-, vagy hazatért falu épp a határra tapadt település; Trianonnál átkerült Csehszlovákiához, de a faluban birtokot fenntartó füll-orr gégész professzor, Krepuska Géza úgymond visszaoperálta. Doktorunk egy angol diplomatát műtött meg, és a sikeres beavatkozás, meg alapos lobbi árán elérte, hogy újratárgyalják a határszakasz sorsát. A történet többszöri nekifutásra végül egy 1923-as népszövetségi döntésbe torkollott, amelyet rá egy esztendőre február 15-én délután 4 óra 30 perckor írtak alá helyben. Akkor bandérium, zeneszó és virágeső járta, a második világháború után pedig 1999-ig csend… az északi és baráti állam érzelmeit nem volt ildomos irritálni az ünnepléssel. Somoskőújfalú, ahol az utca végében már ott van Szlovákia (s ezt a műholdas felvételre rávetített határvonal is jól mutatja) nem lenne magához hű, ha újabb kiválás révén immár népszavazással 2004-ben nem függetlenedik Salgótarjántól, hova 1977-ben csatolták. A falu felett emelkedő magaslaton az egykor stratégiai jelentőségű Somoskő vára pár méterrel a szlovák oldalon áll, egykor a helybelieknek 20 kilométeres kerülőre kényszerültek, ha fel akarták keresni, most egy rövid séta és 350 forintos belépő fejében meg lehet tekinteni, de a hétfői munka-és sulikezdésre visszaigyekvőknek csak az infóra futotta, látogatásra majd legközelebb.