Gondban van a PSD, nagy gondban méghozzá; a legnagyobb kormánypárt egyben a leginkább űzött-hajkurászott párt a hazai palettán – mondja, mi több, panaszolja CodrinȘtefănescu, az alakulat főtitkára egy csütörtöki resicabányai fórumon a helybeli szocdem aktivisták rökönye közepett. S hogy nem alaptalan a sirám, a politikus hozzáteszi: nem kevesebb, mint 1187 elöljárójukat vette célba az ANI, DNA, DIICOT. És ez még csak a kezdet.

Az épphogy lezárt olténiai bányászsztrájkban és az amiatt kialakult energetikai fennakadásokban a kormányfő „idegenkezűséget” vél felfedezni, s utasítja a hírszerzőket, derítsék ki az összeesküvés-szagú esetet. Bizonyára a szakszervezeteket felbujtották valakik... De a PSD sorsát az államfő is keseríti: szigorú tanárként újra a padba küldte a fejlesztési és közlekedési tárca jelöltjeit, kiknek füzetében ott piroslik a javítás, orcájukon meg a szégyenpír (?!?), hogy megint elégtelenre vizsgáztak. Iohannis mellett meg ott az ellenzék, amely lépten-nyomon zaklatja a kormányzásra koncentráló szocdem tábort. Victor Ponta is azon van, hogy minél többet lemarjon egykori pártjából, de az Unió is barátságtalan üzenetekkel vegzálja a PSD-t: nem csoda, ha (a tizennégyből) tíz europarlamenti képviselőjük leszavazta az egyébként kényelmes többséggel elfogadott tervezetet, miszerint az uniós pénzek folyósítását tegyék függővé attól, hogy az egyes tagállamok mennyire tartják tiszteletben a jogállamiságot.

A sajtó is előszeretettel támadja, Soros is ugrásra készen, egyéb gyanús – és nemzetietlen – érdekcsoportok úgyszintén. Ha már érdek, ugye itt a bankok és a multik: most is mekkora hűhót gerjesztettek, mikor a kapzsiságukat elszámoltató rendelet közhírré tétetett. Sőt, újabban már a Nemzeti Bank is renitenskedik, fölösen és harsányan aggódik, hinti a bizonytalanságot.

A magyarokban (értsd: RMDSZ-ben+Orbán Viktorékban) sem bízhatnak csak módjával, mert ezek, jól tudjuk, olyanok... A koalíciós partner meg, hát eddig kitartott ugyan, de többször jelét adta a sasszézásnak, s hogy a közös babéron igen, az együttes lócitromon, ha csak teheti, nem osztozik, különben is Călinnek kezd egyre inkább amolyan különutas-ábrázata lenni. És akkor még nem is esett szó a felmérésekről: rosszindulatú, szakmaiatlan, ultramanipulatív próbálkozások, hogy mesterségesen 30 százalék alá nyomják a párt buksiját, pedig mindenki jól tudja, ez az érték csak a PSD „válláig ér”.

Mielőtt a pánik továbbgyűrűzne és a mártír-smink teljesen összeállna, nem árt újra listázni az előbbieket. mivelhogy:

1. Utánaszámoltam és kiderült, a PSD-nek hivatalosan 18.904 elöljárója van, a gyanúba kevertek mindössze a protipendád 6,2%-át teszik ki.

2. Olténiában alapvetően szociális elégedetlenség, magyarán az elégtelen bérezés és juttatásrendszer verte ki a biztosítékot a bányászok körében (hogy erre időnként rá lehet segíteni, az sem kizárt), de a szakszervezeteket országos szinten lekenyerezték, ha kell,még hintenek morzsákat, s ezzel pacifikálható az „osztályharc” Amúgy meg a szakminiszternek már ősszel be kellett volna biztosítania a tartalékokat, de mivel nem erdőjáró és fával tüzelő ember, nincs honnan megszereznie ezeket az évszakos reflexeket

3. Iohannis kekeckedése konkrét procedurális obstrukció, mely áthidalható, csak türelem kérdése; az elnök eddig a halogatás deffenzív stratégiáját kényszerült felvállalni, és talán most is ennek vagyunk tanúi

4. Az ellenzék: mekkora zsivajgást vágnak a parlamentben, látványoskodnak, meg jópofiznak, tréfákra fakadnak, de a szavazógép csak halad, halad...

5. Ponta, ó az örök lurkó, folyton nagyokat mond, s lép hozzá aprócskát (olykor visszafele). Igaz, Corinát most elcsábította egy kampányra, de ha annyian követnék, mint ahányat bejelentett, már régen többsége kéne, hogy legyen a parlamentben.

6. Az uniós illetékesek sürgetései, intései dacára azért Tusk ékes román beszédet vágott ki Bukarestben, Junker pedig újfent Schengenbe invitált, a parlamenti tervezetből pedig időbe telik, míg törvénnyé izmosodik.

7. A sajtó, persze, annak főleg egy bizonyos része, érdekes módon mindig az a bizonyos része kritizál, de így legalább nem érhet váratlanul a feddés.

8. Soros, ugyebár, vele csak a gond, igaz, most épp Trumpot ássa el köldökig, meg lecserél egy-két helyi potentátot dél-kelet Ázsiában és egy kvázidiktátort valahol Afrika tájékán, (s persze a Brexitre spekulál, hiszen tudjuk...)tehát átmenetileg foglalt.

9. A multik meg a bankok, meg az egyéb idegen érdekcsoportok –  így ez az egész bagázs, ha mi, szocdemek nemzeti érdekért lépünk egyet, sőt dobbantunk-toppantunk, egyből hangulatot gerjesztenek, meg kivonulással fenyegetnek... aztán (apró kivételekkel) maradnak.

10. A nemzeti, vagyis a bank, vagyis hát Isărescu bátyó, ki úgy véli, most már mindenkit túlél, lassan neki is eljön a postás csengetni és nyugdíjszelvényt gyömöszölni. Bár nála azért nyomja meg kétszer, mert a szelvény olyan vastag lesz, hogy egyedül nem képes bepréselni a nyíláson.

11. A magyarok, hmmm... tartsuk kézügyben a paklit s benne a kártyájukat...

12. Az áldések, nem mondom, remek, harcedzett, dörzsölt fickók, de nem egy súlycsoport a mi hétpróbás legényeinkhez képest. Kekeckednek is időnként, de melyik családban nem gerjed be az öcs, s eszel ki valami nyersebb csalafintaságot?

Hirtelen hiányérzet fog el e tucatlista után, ja, és még a felmérések, hát igen, ebben azért jók vagyunk, a számmisztikában, ott verhetetlenek, de ezt a képességet a voksolás napjára tartogatjuk, minek elfecsérelni menet közben (majd a kampány előtt, meg ott a hevében tálalunk egy-egy vérprofi, mínusz 3 százalékos hibaküszöbbel működő mérést, ha épp szükséges) szóval lássuk csak az urnáknál az igazi bicepszet, Dzsidzsi!!