Tizenkét évvel azután, hogy az egyébként a csatlakozásra felkészületlen Romániát betuszkolták az Európai Unióba, a még sok tekintetben még mindig balkáni ország lett az EU soros elnöke. Csütörtökön Bukarestben, a román uniós elnökség hivatalos nyitórendezvényén Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke próbálkozott befészkelődni a román és európai emberek szívébe: románul mondta el köszöntő beszédét, ám nem ez volt a legszokatlanabb, hanem hogy populista hasonlatokkal próbálta meggyőzni lehetséges hallgatóságát, hogy maradjon az európai alapértékek elkötelezett híve, s így a populizmus elutasítója.

Freudnak igaza van, amikor azt mondja: nincsenek véletlenek, ami az ember száján meggondolatlanul kibukik, az a tudatalatti igazmondási kényszerének eredménye. Ezért amikor Tusk szóba hozta, hogy családjának első autója egy 1300-as Dacia volt, azonnal felötlött bennem a párhuzam: jaj lesz, ha a következő hat hónapban a román elnökség úgy muzsikál, mint a Távol-Keleten Ceaușescu átkaként becézett járgány. Azaz, ha köhögve, fulladozva, meg-megállva araszolgat vagy felhúzott kézifékkel is csúszik vissza a lejtőn.

Vállveregetés és fogadkozás volt a román uniós elnökség hivatalos nyitórendezvényén, amely mégis attól vált figyelemre méltóvá, hogy nem vett részt rajta a kormány fényes eminenciása, Liviu Dragnea.

Miközben az eubürokraták felmondták a kötelező közhelyfüzért, drága Klausként cirógatták az elnök fülét és lelkét, mire az drága Jean-Claude-del búgott vissza, a hazai hatalom másik felének képviselői enyhe szkepticizmusuknak is hangot adtak. Kissé szomorúan, hiszen érehették, hogy a drága Jean-Claude, a drága Tajani és drága Tusk hihetetlen szolgálatot tesznek drága Klausnak. A nép, az istenadta nép mindig kész szeretetét pazarolni arra, akit a szultán, a nagyvezír és a pasa nyilvánosan kegyelmébe fogad.

Valami hasonló szorongást érezhetett a nem is olyan rég európai pályán, európai uniós mezben játszó Dacian Cioloș is, aki a hivatalos ünnepség résztvevői helyett az utcán tiltakozók csapatához csatlakozott. Ott látszólag a kormány ellen tüntetett, Dragnea, Dăncila praktikái miatt kiabáltak be a pálya széléről a civil szervezetek és a művészvilág tagjai. Valójában Cioloș népszerűségét kívánta növelni, hátha politikai karrierjének vitorláiba tudná terelni a társadalmi elégedetlenség viharát, hátha támogatást nyerhet a decemberi elnökválasztásra, amelyen – csütörtök óta világossá vált – a legnagyobb hátszele drága Klausnak van.

Azt, hogy Románia EU-elnöksége mennyire lesz meghatározó az Unió jövője szempontjából, nehéz megjósolni. Azt azonban bizton állíthatom, hogy a hazai belpolitika alakulását látványosan befolyásolják majd a következő fél év eseményei.

Annyira határozottan állíthatom, amennyi határozottság volt Helmuth Duckadamban, amikor Sevillában kivédte azt a négy büntet, s amelyre az Európai Tanács elnöke is hivatkozott, amikor az alapértékek tiszteletben tartására buzdította a hazai politikai vezetőket.

Mert a Magas Porta véleménye, barátsága – legyen az a Porta Sztambulban vagy Brüsszelben – mindig is fontos volt és az is maradt abban a balkáni gondolkodásmódban, amelyben ma mindannyian fuldoklunk.