Ha el akarnám kerülni a vádat, miszerint az igazat kimondva hazaáruló, nemzetgyalázó, Soros embere vagy egyszerűen csak magyarbérenc lennék, kerülném az olyasfajta megfogalmazásokat, hogy hatalmas káosz uralkodik Románia belpolitikai életében, meg hogy a fejetlenséget a kormányok, kormányfők sűrű változásai is bizonyítják. Ehelyett inkább azt mondanám, hogy Romániában az utóbbi időben nagymértékben megemelkedett a kormányváltások dinamikája. Így már sokkal szemben hangzik.

És azt sem mondanám, hogy látszólagos győzelmei ellenére, Liviu Dragnea gyorsan veszít hatalmából. Illiberális román füleknek sokkal jobban cseng az, hogy a szociáldemokrata pártelnök jelentősen elősegíti a dinamikus kormányváltásokat.

Liviu Dragnea pedig egyre kevésbé uralja az általa összetákolt kormányokat.

A Dăncilă 2 kabinetbe tudniillik bekerültek olyan miniszterek, akiket korábban Liviu Dragnea személyesen távolított el a Grindeanu és Tudose kormányokból.

Ugyanakkor Liviu Dragnea már régóta eldöntötte, ki távozik és ki marad a második Dăncilă kabinetben, mégis hosszú időn át halogatnia kellett a kormányátalakítást, mivel a kormányfő nem volt hajlandó lemondani egzotikus országokban tett látogatását.

Aztán: Liviu Dragneának nem sikerült menesztenie Tudorel Toader igazságügyi minisztert sem, ráadásul pedig úgy tűnik, hogy az újabb tárcavezetőket nem egyik legmegbízhatóbb embere, Darius Valcov értékelte ki.

Meg aztán úgy hírlik, hogy Viorica Dăncilă most már ellenállást tanúsított a miniszterek kinevezése kapcsán. Szociáldemokrata forrásokból származó információ szerint a miniszterelnök lemondással fenyegetett arra az esetre, ha Liviu Dragnea nem venné figyelembe javaslatait. Viorica Dăncilă ellenszegülésének tudható be, hogy a kormányba ismét visszakerült, Ecaterina Andronescu, aki korábban nyíltan bírálta a pártelnököt az „ellenséges” tévé-adókban, és aki továbbra sem határolódott el attól a levelétől, amelyben kemény ítéletet fogalmazott meg a Szociáldemokrata Párt vezetőiről, kormányairól.

Azt is mondogatják, hogy a kormányfő elérte, hogy a pártelnök hűséges pártkatonája, Lia Olguța Vasilescu a közlekedési tárcához kerüljön – ahhoz a minisztériumhoz tehát, amelyet talán a legtöbb bírálat ért, hiszen jó ideje egyetlen kilométer autópályát sem adott át.

A pártelnöknek le kellett nyelnie a békát, hiszen igazán nem hiányzott neki új miniszterelnökkel, új kormányt hirdetni, miközben már rohamosan közeledik az idő, amikor Romániának át kellene vennie az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét. (Hogy ennek a feladatának aztán miként tud majd eleget tenni Románia a jelenlegi belpolitikai zűrzavarban – az már más lapra tartozik).

Európa bizonyára megborzad attól, hogy a következő évben hat hónapon át Románia tölti be ezt felelősségteljes tisztséget. Az az ország, amelyben 2017 januárja óta három miniszter és ugyanannyi kormány váltogatta egymást, és ahol ebben az időszakban 65 miniszter váltogatta egymást a tárcák élén. A szüntelenül változó kabinetekben mindössze négy tárcavezetőnek – a szociáldemokraták részéről a belügyminiszternek és a mezőgazdasági tárcavezetőnek, Camen Dannak és Petre Daeának, az ALDE részéről pedig a külügyi illetve a környezetvédelmi tárcát vezető Teodor Meleșcanunak és Grațiela Gavrilescunak – sikerült mindvégig megőriznie helyét. Igaz, a „túlélők” között ott lehetne Lia Olguța Vasilescu is, immár esetleg a regionális fejlesztés minisztériuma élén.

Ami viszont nincs ínyére Liviu Dragneának, hiszen a leggazdagabb tárcát vezető miniszter osztogathatja a pénzeket a regionális kiskirályoknak, a területi pártszervezeteknek, így tekintélye nagymértékben megnövekedik. A romániai politikai életben pedig rettegni kell még attól is, ha a „rendíthetetlen ólomkatona”, a hűséges pártkatona túl nagy hatalommal rendelkezik.

Így, amennyiben az államfő jóvá is hagyja a nevesítéseket a kifogásolt két tárca élére, Liviu Dragneának szembe kell néznie egy oktatási miniszterrel, aki keményen bírálta őt, egy igazságügyi tárcavezetővel, aki nem ír alá minden olyan jogszabályt, amelyet Liviu Dragnea megkövetel tőle, emellett olyan tárcavezetőkkel, akiket az előző kormányból menesztett, tehát nem igen rokonszenveznek vele, továbbá egy olyan miniszterelnökkel, aki végre rájött: saját szabadságát veszélyezteti azzal, ha mindenben engedelmeskedik pártelnöke kényének-kedvének.

A Szociáldemokrata Párt pártból száműzött, de a parlamentben még kellemetlenkedni tudó puccsisták, az ellenzékévé tett legnépszerűbb ellenzéki politikus, a két milliós Bukarest főpolgármestere, a Dragneának most már ellentmondó miniszterelnök, a pártelnököt nem éppen kedvelő tárcavezetők, a szövetséges kormánypárt akadékoskodása, a nyugati kancelláriák, az Európai Unió lesújtó véleménye a szociáldemokraták által vezetett Romániáról csakis azt bizonyítja: meghiúsul a szociáldemokrata pártelnöknek az az álma, hogy kezébe kaparintsa a hatalmat az egész ország fölött.

Vagy pedig – hogy szociáldemokrata füleknek is tessék – alakítsuk mindezt át sikersztorivá: áldásos volt az egész országra nézve Liviu Dragnea tevékenysége, amelynek köszönhetően a demokráciáról szövegelő pártelnök az általa szajkózott elvek magaslatára nőtt és sikerrel akadályozta meg önmagát abban, hogy diktátorrá váljék.