Érdemes lesz sűrűn jegyzetelni és éberen figyelni: atipikus, nyiltszíni affér zajlik a PSD udvarán, a szocdemek eddig valamennyi   elfogyasztott elnökét birtokon belül, némi diszkrécióval buktatták meg, most hosszas és hangos előcsatározások után készülnek dűlőre vinni Liviu Dragnea sorsát. A célszemélyen az utóbbi fél évben elhatalmasodtak a diktatórikus magatartás klasszikus jegyei, realitásérzékének látványos megbomlása, az egyre nyilvánvalóbb paranoid reflexek. Az egykori Dragnea bizonyára hamiskásan mosolyogna a bajsza alatt, ha a mostani pártvezért figyelné, mintegy tanulmányozná. Mert tanmesébe illő, ahogyan a Demokrata Párt valamikor városi tanácsosa, majd prefektusa pályát futott, miközben pártot váltott és így lépett egyre feljebb. Ahogyan kijátszotta egymás ellen (és a maga hasznára) a párt erős embereit, fokozatosan kiépítette azt a függőségi rendszert, amelyben az ígérgetések és bónuszok a kezdetben még tompítottak a zsarolások és fenyegetések élén.

Aztán valami megváltozott vagy legalábbis így fognak regélni erről a történetről a közeljövőből visszatekintők. (Detektív-különítménynek való meló kibogozni a DNA ügyek hátterét, de lehet, hogy témánk szempontjából az eredmény csak árnyalna a képleten). Dragnea eleve nem bízott környezetében, mert mindent magához vont; ő írta-ismerte a kormányprogramot, utasította a kabinet tagjait, vezényelte a parlamenti hadmozdulatokat, kommunikált, egyszóval annyira sokoldalúan expanzív alkatként tüntette fel magát, hogy már-már zsenigyanús politikai kalibert sejtetve diktálta a ritmust. Valóban példás munkabírása mögött-mellett, óhatatlanul követett el hibákat, ám a bakikavalkád – akárhogyan is nézzük – a politikust érintő bűnvádi eljárások beindulásával startolt el. Az utóbbi hónapokban már a kapkodás jellemezte Dragnea szereplését: kitámadta a párt legnépszerűbb frontemberét, államcsínyt emlegetett, titkosszolgálatok , külföldi érdekcsoportok, sorosbérencek, már csak az EU, az  ENSZ és a Vöröskereszt hiányzott a listáról, hogy mártíros pózolása tökéletes legyen.

Mint a válságok legtöbbjében, az épp zajló belviszály több (és megfontolásra ingerlő) vetülettel rendelkezik, mint a két tábor és a bizonytalanok csoportdinamikája. Látszólag a pártdemokrácia és a pártfegyelem mérkőznek, a vezető testületben elkezdődött a licit: Dragnea vagy a kormányon maradás, kizárással való fenyegetés, és még ki tudja hány ilyenkor bevethető csel. A „puccsisták” nem generációs alapon szerveződtek: ez nem a fiatal farkasok lázadása – ezért mérsékelt elvárásokkal érdemes a küzdelem kimenetelét várni. (amúgy ez nem szocdem-specifikus gond, a káderhiány, pontosabban a rekrutációs stratégiák nemléte a liberálisoknál is fennáll. Különben mivel magyarázható, hogy a megfeneklett pártbárkát a leharcolt Crin Antonescu és Vasile Blaga tunningolása révén próbálják az EP-választások hullámtarajára taszítani?)

Pénteken meccs lesz az első ligában: a Sepsi Osk-Voluntari találkozó mellett egy másik mérkőzés is zajlik majd a Kiseleff úti székhelyen, amely azért stadionná nem válik, legfeljebb ketrecharcosokra szabott arénává. A profi ökölvívásban ritkán szoktak döntetlenre hozni egy bunyót, bár a jelek arra utalnak, hogy a zendülők pontozásos győzelmére mintha többen fogadnának. Két hiba csúszhat  a számításba: a boxban vannak szabályok és hivatásos ökölvívók, a politikában, jelesen a hazaiban, most épp a szocdemek térfelén mindenki a maga szabályai szerint igyekszik profizálódni.