Bevallom, hogy a kilencvenes évek idején Adrian Năstaset tekintettem a romániai demokráciára és a magyar nemzeti kisebbségre nézve az egyik legveszélyesebb politikusnak. Úgy véltem, hogy mivel fiatalabb, képzettebb és fineszesebb, mint Iliescu, jobb kommunikátor és nagyobb diplomata, mint Vadim Tudor, de lélekben ugyanolyan meggyőződéses központosító és ugyanannyira magyarellenes, mint amazok, sokkal több kárt tud okozni, mint azok ketten együtt.

Vélekedésemet Năstase parlamenti házelnökként tanúsított arroganciájára és egy általa jegyzett újságcikkre alapoztam, aminek a lényege az volt, hogy a honi demokrácia és alkotmányosság megmentése érdekében törvényen kívül kellene helyezni az RMDSZ-t, merthogy az képtelen beilleszkedni Románia politikai és alkotmányos rendjébe.

A későbbi miniszterelnök emberként sem volt számomra rokonszenves. Zavart magabiztos, kételyeket nem ismerő stílusa, kaszárnyai humora és megsemmisítő iróniája.

Aztán 2000 után lassan árnyalni kezdtem a véleményemet. Bár kétségtelen, hogy miniszterelnökként egy kedvező külpolitikai és világgazdasági konjunktúrát fogott ki, ő nem volt rossz miniszterelnök.

Talán az első kormányfő volt, aki világos koncepció alapján kormányzott. Stílusa továbbra is érdes volt az én gusztusomnak, de azt tapasztaltam, hogy rengeteget tanult.

Pártaktivistából kreatív, a megváltozott körülményeket felismerő és azokhoz alkalmazkodni képes politikussá vált – az RMDSZ-t pedig immár nem betiltani akarta, hanem együttműködött vele.

Igazán rokonszenves azonban Năstase 2004 után vált számomra. Az ellene folytatott egyértelműen politikai ihletésű hajtóvadászat („termo-panem et circenses") nyilvánvalóvá tett néhány dolgot. Egyfelől azt, hogy Traian Băsescu az egyik legveszélyesebb ellenfelének tekinti Adrian Năstaset, olyan politikusnak, aki meghiúsíthatja teljhatalmi ambícióinak megvalósulását. Másfelől pedig azt, hogy a volt miniszterelnök – ahogy mondani szokták – ideális célpont. Bebörtönzésével bizonyítani lehetne a romániai korrupcióellenes harc sikerét, azt, hogy íme, már a nagy halak sem kerülhetik el a felelősségrevonást. (Ismerve az elnök bosszúszomját, nem kizárt, hogy a célpont kiválasztásában Traian Băsescut személyes indítékok is motiválták). Ez a retorika pedig stabilizálhatta volna a bűnüldöző szervek – mindenekelőtt az ügyészség – fölötti elnöki befolyást.

Következésképp Năstase elítéléséhez és bebörtönzéséhez kiemelt politikai érdek fűződött. Ez kiderült az ítélet indoklásából is, amelyik sokkal inkább hasonlít az Evenimentul Zilei valamelyik vezércikkére, mint bírósági határozatra. E körülmények ismeretében már szinte teljesen mellékes, hogy miniszterelnökként vagy pártelnökként Năstase megsértette-e a törvényt. Ha meg is sértette, nyilvánvaló, hogy nem ezért ítélték el.

Azt hiszem, hogy ezeknek az előzményeknek az ismeretében válik érthetővé Năstasenak az ellene indított büntetőperekben tanúsított magatartása. Mindenképp politikai győzelemre akarta változtatni az ellene indított ugyancsak politikai természetű támadásokat. Ezt a célt szolgálta volna kétségbeesett gesztusa tavaly június 20-án (amikor öngyilkosságot kísérelt meg), és ugyancsak ezért volt különösen aktív a kommunikációja azt követően, hogy Jilaván fogva tartották.

Feltételes szabadlábra helyezésével Năstase tegnap megnyert egy csatát. Sikerült bizonyítania azt, hogy nem tört meg, nem tudták őt kiiktatni a hazai politikai életből. Nyugodtan és magabiztosan távozott a börtönből, és bár taktikai okokból nem nyilatkozott további terveit illetően, kétség nem fér hozzá, hogy a politika élvonalában marad, amolyan Muszáj Herkulesként, ha másért nem azért, mert oda fogja őt kényszeríteni az államfő.

Nem lehetnek kétségeink a tekintetben, hogy óriási kommunikációs harc fog megkezdődni. Kérdés, hogy a kormánykoalíciót alkotó pártoknak vagy pedig a Cotroceni-i palotának sikerül jobban kiaknázni a helyzetet. Mit hisznek el inkább az emberek? Azt, hogy Năstase áldozat vagy pedig azt, hogy az USL-ben köztörvényes bűnözők, bizonyítottan korrupt figurák viszik a vezérszólamot? Visszatér-e Năstase az SZDP vezetésébe vagy sem? Ha igen, akkor ez mennyire teszi sebezhetővé a kormánypártot, illetve generálhat-e ott belső feszültségeket?

Egy bő évvel az európai parlamenti választások és az elnökválasztás előtt óriási jelentősége van annak, hogy milyen válaszokat kapunk ezekre a kérdésekre. És a volt miniszterelnöknek minden bizonnyal kulcsfontosságú szerepe lesz a döntések meghozatalában.