Wimbledon: Djokovics nem bírt a világelsővel, megismétlődik a párizsi finálé
A férfiaknál a Roland Garros után ismét Carlos Alcaraz és Jannik Sinner küzd meg egymással a végső győzelemért, miután a hétszeres bajnok szerb klasszis teniszező feltehetően fizikai problémái miatt nem tudott jó teljesítményt nyújtani az elődöntőben.
Pénteken lezajlottak Wimbledonban a férfi teniszezők elődöntői is. Elsőként a címvédő Carlos Alcaraz lépett pályára az amerikai Taylor Fritz ellen. A spanyol a várakozásoknak megfelelően előnybe került a meccsen, de Fritz jó játékkal egyenlített. Alcaraz visszaszerezte a vezetést, nehéz helyzetbe hozva ellenfelét.
Az amerikai minden erejét beleadva küzdött az utolsó pillanatig, a negyedik játszmát meg is nyerhette volna, de a spanyol szettlabdákról megfordította a rövidítést és 3–1-re megnyerte a mérkőzést, sorozatban harmadszor bejutva a döntőbe.
Beárnyékolta viszont a meccset Djokovics két nappal ezelőtt elszenvedett sérülése, az olasz Cobolli elleni meccsen ugyanis megcsúszott a lába a füvön, szerencsétlen esése után pedig a csütörtöki edzését is ki kellett hagynia. Számítani lehetett arra, hogy a szerb fizikai állapota nem lesz tökéletes, ez a mozgásán is látszott az első játszmától kezdve.
Sinner remek teljesítményt nyújtva gond nélkül nyerte meg az első két szettet, Djokovics még azért a harmadik játszma elején átvette néhány erejéig a kezdeményezést, de erőltetett szerva-röpte játéka hosszútávon nem vezetett eredményre. Végül a világelső magabiztos győzelmet aratott és az elbukott Roland Garros-finálé után vasárnap lehetősége lesz visszavágni Carlos Alcaraznak.
CSAK SAJÁT