WTA-ranglista: Kontaveit feljött a 8. helyre, Halep kicsúszott a TOP-20-ból

Több olyan változás is van a női teniszezők világranglistáján, amely összefüggésbe hozható a vasárnap véget ért kolozsvári Transylvania Opennel.

A moszkvai után a kolozsvári tornát is megnyerő észt Anett Kontaveit karriercsúccsal már a nyolcadik helyen áll a női teniszezők világranglistáján. A 25 éves játékos eddigi legjobbja a 14. helyezés volt, amelyet először 2019 áprilisában, másodszor pedig egy héttel ezelőtt ért el. TOP-10-es helyezése mellett Kontaveit Kolozsváron váltotta meg jegyét a november 10-17 között a mexikói Guadalajarában megrendezésre kerülő WTA-világbajnokságra.

A világranglistát továbbra is az ausztrál Ashleigh Barty vezeti, ám előnye 775 ponttal csökkent.

Román szempontból említésre érdemes, hogy a volt világelső Simona Halep 2013 áprilisa után először kicsúszott a TOP-20-ból, a konstancai sportoló annak ellenére esett 4 helyet a világranglistán, hogy Kolozsváron idei első döntőjét játszotta. Érdekessége még a hétfőn közzétett ranglistának, hogy a 22. helyezett Halep elé került, két pozíciót javítva előző heti helyén a brit színekben szereplő Emma Răducanu is.

Női tenisz-világranglista (a WTA honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés):

  • 1 (1). Ashleigh Barty (Australia) 7.701
  • 2 (2). Arina Sabalenka (Belarus) 6.150
  • 3 (4). Barbora Krejcikova (Cehia) 4.708
  • 4 (3). Karolina Pliskova (Cehia) 4.695
  • 5 (5). Garbine Muguruza (Spania) 4.425
  • 6 (7). Maria Sakkari (Grecia) 3.985
  • 7 (8). Ons Jabeur (Tunisia) 3.455
  • 8 (14). Anett Kontaveit (Estonia) 3.416
  • 9 (12). Angelique Kerber (Germania) 3.320
  • 10 (11). Iga Swiatek (Polonia) 3.306
  • 11 (13). Paula Badosa (Spania) 3.247
  • 12 (16). Anastasia Pavliucenkova (Rusia) 3.085
  • 13 (10). Naomi Osaka (Japonia) 3.076
  • 14 (6). Elina Svitolina (Ucraina) 3.016
  • 15 (15). Sofia Kenin (SUA) 3.005
  • 16 (19). Elena Rîbakina (Kazahstan) 2.883
  • 17 (9). Belinda Bencic (Elveţia) 2.740
  • 18 (20). Elise Mertens (Belgia) 2.695
  • 19 (17). Petra Kvitova (Cehia) 2.660
  • 20 (21). Jessica Pegula (SUA) 2.650
  • 21 (23). Emma Răducanu (Marea Britanie) 2.627
  • 22 (18). Simona Halep 2.586

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?