Transylvania Open: Drakula és Emma Răducanu „vitte el a show-t” a nulladik napon

Hiába mozgattak meg minden követ a „kivételezés” érdekében, a hatóságok hajthatatlanok maradtak, így nézők nélkül rendezik meg az ország legfontosabb női tenisztornáját, a hétfőn Kolozsváron kezdődő WTA-250. besorolású Transylvania Opent.

A román hatóságok rendelkezése értelmében hétfőtől minden sporteseményt nézők nélkül szabad csak megrendezni, így az épp futó országos bajnokságok (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda stb.) mellett a női teniszezők számára rendezett Transylvania Openen is üresek lesznek a kolozsvári BT Aréna lelátói. Pedig a szervezők minden követ megmozgattak annak érdekében, hogy az eredeti terveknek megfelelően az oltottakat beengedhessék a multifunkcionális csarnokban létrehozott két pálya lelátóira.

Ezek után „értékelődtek fel” a szombati és vasárnapi selejtezők és nyilvános edzések, míg normális körülmények között a tornák -1. és 0. napjának tartott, a főtáblára kerülésért rendezett mérkőzéseken alig lézeng pár néző, addig a hétvégén több százan ülnek le a BT Aréna lelátóira. Hiszen ez volt az egyetlen lehetőségük arra, hogy találkozhassanak a tenisszel, lecsíphessenek egy szelfit a kedvenceikkel.

A huszonnégy játékost tartalmazó selejtezőkör végén hat teniszező vívta ki a főtáblára jutás jogát, közöttük a magyar Bondár Anna és a román Alexandra Ignatik, akik így felkerültek 32-fős főtáblára.

A részvételt az utolsó pillanatban lemondó Gabrine Muguruza hiányában a Transylvania Open első számú kiemeltje a legjobb román teniszező, Simona Halep lesz, aki vasárnap este ért Kolozsvárra, miután a Moszkvában rendezett Kreml Kupa negyeddöntőjében kikapott a görög Maria Szakkaritól. A húzónév hiányában az idei US Open nyertese Emma Răducanu vitte el a show-t.

A román-kínai felmenőkkel rendelkező, de brit színekben szereplő tinisztár két nyilvános edzést is tartott Kolozsváron Gabriela Ruséval, amit több százan néztek meg a BT Arénában. A második, vasárnapi edzés után Răducanu is odaállt a tornán jelen levő román teniszezők közé és románul köszöntötte a kolozsvári közönséget.

A Transylvania Open főtáblás mérkőzései hétfő délben kezdődnek el a következő menetrend szerint.

Kapcsolódók

Kimaradt?