Női tenisz: Anett Kontaveit nyerte a Transylvania Opent

Kolozsvárról Guadalajarába: így összegezhető Anett Kontaveit szemszögéből a Transylvania Open, az észt teniszező a WTA-250-es besorolású kolozsvári torna döntőjében esélyt se adott az 1. kiemelt Simona Halepnek, akit 70 perc alatt 6-2, 6-3-ra győzött le.

A Transylvania Open döntőjébe az első két helyen kiemelt Simona Halep és Anett Konatveit jutott. A járványhelyzet miatt nézők nélkül megrendezett torna szervezői mindent elkövettek, hogy valamilyen hangulatot teremtsenek a Szamos-parti multifunkcionális csarnokban, a szurkolók szerepét a két Drakula mellett több tucat önkéntes és sajtós vette át.

Mint korábban írtuk, a kolozsvári Transylvania Open Anett Kontaveit számára bírt valódi téttel, hiszen egy tornagyőzelemmel „megválthatta jegyét” a november 10-én Guadalajarában kezdődő WTA-világbajnokságra. Az észt teniszező játékán egész héten érezni lehetett ezt az óriási tudatosságot, Kontaveit egyetlen szettet sem veszített, szemmel láthatóan a Simona Halep elleni döntőre készült.

Fotó: Transylvania OpenMásik oldalon, a volt világelső Simona Halep számára ez volt az első idei döntő, a konstancai lány több hónapot kényszerült kihagyni sérülés miatt. A nyolcaddöntőben az orosz Varvara Gracseva ellen nagy ijedelmet okozott szurkolóinak, amikor hátsérülése miatt orvosi ellátást kért, de aztán összeszorított fogakkal, de megnyerte azt a mérkőzést.

A vasárnap délutáni döntőben Halep nem tudta felvenni a Kontaveit által diktált ritmust, az észt lány agresszív stílusára nem talált ellenszert. Halepnek 3 ásza és 4 kettős hibája volt a mérkőzésen, az első és második szervájának hatékonysága 44, illetve 48 százalékos volt, 9 nyerőt ütött és 29 kikényszerítetlen hibát vétett. A 25 éves Kontaveit mérlege: 2 ász, egy kettős hiba, 70 százalékos hatékonyságú első és 47 százalékos második szerva, 21 nyerő ütés és 28 kikényszerítetlen hiba. Halep korábban háromszor lépett pályára az észt lány ellen, mindháromszor két szettben győzött, legutóbb az idei Australian Open negyeddöntőjében.

A volt világelső román teniszező pályafutása negyvenedik egyéni döntőjét játszotta Kolozsváron, ezekből 22-t megnyert és 18-at elveszített. Halep 16 398 dolláros csekket és 180 WTA-pontot, Kontaveit pedig 29 200 dolláros csekket és 280 WTA-pontot kapott a fináléban nyújtott teljesítményéért.

Korábban a vasárnapi páros döntőben Irina Bara és a grúz Ekaterine Gorgodze három szettben (4-6, 6-1, 11-9) legyőzte a szerb Aleksandra Krunic és a holland Lesley Pattinama Kerkhove alkotta kettőst.

Transylvania Open, döntők

  • egyes: Anett Kontaveit-Simona Halep 6-2, 6-3
  • páros: Irina Bara/Ekaterine Gorgodze- Alekszandra Krunics/Lesley Pattinama Kerkhove 4-6, 6-1, 11-9

Kapcsolódók

Kimaradt?