FRISSÍTVE - Összejött az álomdöntő, Simona Halep és Anett Kontaveit küzd meg a Transylvania Open trófeájáért

FRISSÍTVE: A 2. kiemelt Anett Kontaveit jutott be elsőként a kolozsvári Transylvania Open döntőjébe, miután 1 óra 2 perc alatt 6-3, 6-2-re legyőzte a svéd Rebecca Petersont. FRISSÍTÉS: Döntőbeli ellenfele az első kiemelt Simona Halep lesz, aki percre pontosan ugyanannyi idő alatt intézte el Marta Kosztjukot.

Anett Kontaveit-Rebecca Peterson 6-3, 6-2

A szerző felvételei„Elfutott” az első szettel Anett Kontaveit a WTA-250-es besorolású Transylvania Open elődöntőjében: a 2. favorit észt teniszező kétszer is elvette Rebecca Peterson adogatását és 5-0-nál játszmalabdája is volt, mielőtt a svéd lány magához tért volna. Peterson megnyerte első játékát, majd brékelt és semmire hozta saját szerváját. Ami egy adott pillanatban lehetetlennek látszott, a svéd feltámadása, már tűnt olyan elképzelhetetlennek 5-3-nál. De aztán Kontaveit megmutatta, hogy miért is ő a kolozsvári torna legmagasabban jegyzett női teniszezője, és magabiztosa adogatással behúzta az első szettet.

A második játszma se indult jól Rebecca Peterson számára, Kontaveit, ez alkalommal is egy brékkel jelezte szándékait. Az észt megnyerte adogatását, és már 2-0 volt a javára. Peterson közelebb férkőzött, de aztán egy 3-0 sorozattal Kontaveit egy játékra került a döntőtől. A svéd ezt elodázta egy kicsit, de megakadályozni nem tudta, és 1 óra 2 perc után Anett Kontaveit 6-3, 6-2-re megnyerte a meccset és egy mérkőzésnyire került a guadalajarai WTA-világbajnokságtól.

„Ez nehezebb volt, mint amit az eredményjelző tábla mutat, Rebecca nagyon összeszedetten teniszezett. Megpróbáltam a saját játékomra koncentrálni”- fogalmazott a mérkőzés utáni nyilatkozatában Anett Kontaveit.

Mint korábban írtuk, az észt teniszező óriási motivációval érkezett Kolozsvárra, ugyanis e Transylvania Open megnyeréséért kapott pontokkal megelőzhetné Ons Jabeurt, és ezzel kvalifikálná magát WTA-világbajnokságra.

Simona Halep-Marta Kosztjuk 6-0, 6-1

Percre pontosan ugyanannyi időre (62 perc) volt szüksége az 1. favorit Simona Halepnek ahhoz, hogy bejusson a kolozsvári torna döntőjébe, miután erődemonstrációt tartott az ukrán Marta Kosztjuk ellen. A konstancai teniszező  előzetesen joggal tarthatott a 19 éves lánytól, hiszen Kosztjuk egy nappal korábban a maga rendjén ugyancsak esélyt sem adott a US Opent megnyerő Emma Raducanunak. 

Az első szettben, 3-0-nál Kosztjuk ápolást kért, percekig fáslizták a combját, mielőtt visszatért a pályára és a következő három játékot is elvesztette.

A második szett elején, a meccsben először meg tudtak nyerni adogatását az ukrán, és azt gondolhattuk, hogy szorosabbá tudja tenni az elődöntőt. De nem így lett, Halep magabiztos alapvonalbeli játékkal futtatta fiatalabb ellenfelét, akit rendre hibára kényszerített. 

A mérkőzés leghosszabb és legizgalmasabb játékát a végére hagyták, Kosztjuk adogatásán Halepnek csak a negyedik meccslabdát sikerült értékesítenie, és 62 perc után 6-0, 6-1-re megnyerte a második elődöntőt.

Így teljesült a Transylvania Open szervezőinek kívánsága, a WTA-világranglista 14. helyén álló Anett Kontaveit ellenfele a vasárnapi fináléban a volt világelső, a hazai közönség kedvence, a torna "arca", Simona Halep lesz. 

Transylvania Open, elődöntők
Anett Kontaveit-Rebecca Peterson 6-3, 6-2
Simona Halep-Marta Kosztjuk6-0, 6-1

Kapcsolódók

Kimaradt?