Transylvania Open: sikerrel veszik-e a favoritok elődöntős párharcaikat?

Az első kiemelt Simona Halep, valamint a második favorit Anett Kontaveit mellett Marta Kosztjuk és Rebecca Peterson jutott be a kolozsvári Transylvania Open elődöntőjébe.

„Igen, tegnap (csütörtökön, a Varvara Gracseva elleni nyolcaddöntőben – szerk. megj.) nagyon nehéz volt, de elégedett vagyok azzal a küzdeni akarással, a fájdalom legyőzésével, amiről tanúságot tettem. Ez nagyon sokat jelentett, és visszatért az önbizalmam is. A fonákon még érzek egy kis fájdalmat, de nem foglalkoztam vele. Megpróbálok a feladatra koncentrálni és az utolsó pontig küzdeni” – fogalmazott újabb megnyert meccse után az első helyen kiemelt Simona Halep. Mint írtuk, a 30 éves konstancai teniszező esélyt se adott fiatalabb honfitársának, Jaqueline Cristiannak, akit 6-1, 6-1-re legyőzve, kvalifikálta magát a Transylvania open elődöntőjébe.

Hasonlóan egyoldalúnak bizonyult a Marta Kosztjuk-Emma Raducanu mérkőzés, a 19 éves ukrán lány immár harmadik alkalommal „döngölte a földbe” az idei US Opent megnyerő brit tinisztárt. A román-kínai felmenőkkel rendelkező Raducanu előzetesen elárulta miatta több ezer kilométert utazó brit újságíróknak, hogy az ifjúsági tornákon már kétszer is megmérkőzött Kosztjukkal, aki esélyt se adott neki. Legutóbb – hat évvel ezelőtt - 1-6, 1-6-ra verte meg, ennél csak egy paraszthajszállal sikerült jobban a kolozsvári negyeddöntő, Kosztjuk 6-2, 6-1-gyel küldte haza Raducanut. „Bár figyelemmel követtem Emma menetelését a US Openen, nem ismertem a stílusát. A kezdeti játékokat arra használtam, hogy megismerkedjem a stílusával; ezt követően pedig azt tettem, ami eredményre vezet” – avatott bele taktikájába a román-„román” generációs párharcot meghiúsító Marta Kosztjuk.

A Simona Halep- Marta Kosztjuk elődöntő 17 órakor kezdődik.

Előtte, 15 órai kezdettel rendezik meg az Anett Kontaveit-Rebecca Peterson elődöntőt, amelyen a WTA-világranglista 14. helyét elfoglaló Kontaveit egy nagy lépést tehet a WTA-világbajnokság felé. Ehhez viszont tornagyőzelemmel kell távozzon Kolozsvárról.

Transylvania Open, elődöntők

  • Rebecca Peterson-Anett Kontaveit (szombat, 15: 00)
  • Simona Halep-Marta Kosztjuk (szombat, 17:00)
    16/9 vagy 1920x1080
    CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?