Vízilabda Bajnokok Ligája: otthon kapott ki a Nagyváradi CSM
A bihari gárdának esélye sem volt az AN Brescia ellen, ötgólos vereséget szenvedett.
A Ion Alexandrescu Úszodában fogadta kedden este a Nagyváradi CSM az AN Brescia csapatát. Az olasz csapat egyértelműen dominálta a mérkőzést, az első három negyed mindegyikét magabiztosan nyerte meg, a harmadik végén már nyolc góllal vezetett.
Az utolsó negyedre kiengedtek a vendégek, aminek köszönhetően a bihari gárda kozmetikázni tudta az eredményt, s 11-16 arányban maradt alul. A hazaiak legeredményesebb játékosa Filip Gardasevics volt 6 góllal, az olaszoktól Filippo Ferrero háromszor talált be, írja az Agerpres.
A Nagyváradi CSM 3 ponttal a harmadik helyen áll a csportban, míg az AN Brescia 6 ponttal második. November 18-án a váradiak a címvédő, a csportban eddig mindkét mérkőzését megnyerő FTC Telekom Waterpolo csapatát fogadják. A csoport negyedik tagja a montenegrói VPK Primorac Kotor.
CSAK SAJÁT