Verstappen az osztrák pályán is megállíthatatlan volt

A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a Forma–1-es Osztrák Nagydíjon vasárnap, ezzel tovább növelte az előnyét az összetettben.

A 25 éves holland pilótának ez volt az idei hetedik és pályafutása 42. futamgyőzelme, mellyel az örökrangsorban megelőzte a háromszoros vb-győztes Ayrton Sennát, aki karrierje során 41 nagydíjon diadalmaskodott.

Fotó:  Max Verstappen/Facebook

A Spielbergben immár ötödször győztes Verstappen mögött Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője végzett a második, míg a másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Pérez a harmadik helyen.

A rajtnál Verstappen sikeresen megvédte az első helyet Leclerc-rel szemben, a monacói még két alkalommal megtámadta, de nem járt sikerrel. Rögtön az első kör végén a pályára hajtott a biztonsági autó, mert az első kanyarban egy kisebb koccanás miatt törmelék került az aszfaltra. A Safety Car csupán három kör erejéig vezette a mezőnyt, majd elengedte azt, a dobogós helyeken pedig sorrendben Verstappen, Leclerc és Carlos Sainz Jr. (Ferrari) száguldott.

A kerékcserék sorát a ferrarisok kezdték meg a 16. körben elrendelt virtuális biztonsági autós szakasz alatt, ekkor közvetlenül egymás után előbb Leclerc, majd Sainz kapott új abroncsokat. Nyolc körrel később Verstappen az élről hajtott a boxba friss gumikért és harmadiknak tért vissza a pályára, de gyorsabb volt, mint az előtte haladó Ferrarik, és a 35. körben – Leclerc-t megelőzve – újfent az élre állt.

A 48. körben Leclerc letudta a második kerékcseréjét is, néhány körrel korábban pedig csapattársa, Sainz letöltötte a pályaelhagyásokért rá kiszabott öt másodperces időbüntetést, egyúttal új gumikat tettek fel az autójára.

Huszonkét körrel a leintés előtt Verstappen több mint 26 másodperces előnnyel vezetett márkatársa, a 15. helyről rajtoló Pérez előtt, ennek köszönhetően kényelmes módon belefért neki egy újabb kerékcsere, mely után visszaállt az élre. Nem sokkal később Pérez is a boxban járt, negyedikként hajtott vissza a pályára, a vezető Verstappen mögött pedig Leclerc, Sainz volt a sorrend.

A hajrában leginkább Pérez és Sainz harmadik helyért zajló csatája szolgáltatott izgalmat, ez nagyjából három körig tartott, s végül a mexikóinak sikerült megelőznie spanyol riválisát, arra viszont már nem maradt ideje, hogy a második Leclerc-t utolérje.

Verstappen senkitől nem zavartatva aratta újabb sikerét, az idén sorozatban az ötödiket, sőt, a végén még az is belefért neki, hogy egy extra boxkiállás során új gumikat szereljenek fel az autójára, ezekkel pedig az utolsó körben sikerült megfutnia a verseny leggyorsabb körét, ami plusz egy világbajnoki pontot jelentett neki.

A vb a jövő hétvégén sorra kerülő Brit Nagydíjjal folytatódik Silverstone-ban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?