Változhat a labdarúgó Liga 2 lebonyolításának módja

Többféle forgatókönyv létezik jelenleg a másodosztályú labdarúgó bajnokság lebonyolítására. A legvalószínűbb a 38 fordulós bajnokság, de elképzelhető, hogy az ideihez hasonlóan alsó- és felsőházra osztják a mezőnyt az alapszakaszt követően.

Húsz csapat részvételével rajtol el a labdarúgó Liga 2 július végén. A lebonyolítást illetően a 38 fordulós bajnokság tűnik a legvalószínűbbnek, amely során oda-visszavágókat játszanak egymással a csapatok. Az FK Csíkszereda hivatalos honlapja szerint ugyanakkor nem elképzelhetetlen a tavaly bevezetett kiírás: a csapatok az alapszakasz során egy kört játszanának, majd a mezőny felsőházra és alsóházra bomlana. A felsőházban hat, míg az alsóházban 14 csapat lenne érdekelt.

Létezik emellett egy harmadik lehetőség is, eszerint a húszas mezőnyt földrajzi kritérium szerint a szakszövetség két csoportba osztaná, azonban ennek kivitelezésére kevés lehetőség van. Amennyiben a bajnokságba a 20 jogosult csapat valamelyike nem iratkozik be, akkor a másodosztályból búcsút intő csapatokat kérik fel, hogy vegyenek részt a küzdelmekben, méghozzá a legutóbbi idényben megszerzett pontok alapján.

Ami a feljutást és kiesést illeti, az nem változik a soron következő idényben. A bajnokság első két helyezettje feljut, a harmadik, illetve negyedik helyezett selejtezőt játszik a Liga 1 alsóházának 9–10. helyezettjével. Ami a kiesőket illeti: továbbra is az utolsó öt esik ki a másodosztályból.

A tervek szerint a következő csapatok vesznek részt a második ligában: Nagyszebeni FC Hermannstadt, Astra Giurgiu, Politehnica Iasi, Dunărea Călărași, FK Csíkszereda, Temesvári ASU Politehnica, Konstancai Farul, Viitorul Pandurii Targu Jiu, Bukaresti Metaloglobus, Kolozsvári Universitatea, Temesvári Ripensia, SCM Gloria Buzau, Concordia Chiajna, Unirea Slobozia, Dacia Unirea Brăila, Bukaresti Steaua, Brassói Corona, Sellenberki Viitorul, Dési Unirea.

(Borítókép: liga2.prosport.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?