Továbbjutóként távozna Budapestről a világbajnok francia válogatott - tudósítónktól

A világbajnok Franciaország már biztos továbbjutóként szeretne távozni Budapestről a labdarúgó Európa-bajnokság F-csoportjának második fordulója után - derült ki péntek délután a magyar-francia mérkőzést megelőző hivatalos sajtótájékoztatón.

Nagyon örülnének a magyar labdarúgás szerelmesei, ha az örökmérlegnek – a statisztikákon kívül – bármilyen súlya lenne a szombati Magyarország-Franciaország Európa-bajnoki mérkőzésen, ugyanis a két válogatott eddig lejátszott 22 összecsapása közül – két döntetlen mellett – tizenkétszer a magyarok, míg nyolcszor a franciák ünnepelhettek győzelmet. A két csapat legutóbbi mérkőzéséig 16 évet kell visszautazni: a felek 2005. május 31-én játszottak egy felkészülési mérkőzést Metzben, akkor a gallok 2-1-re nyertek Djibril Cissé és Florent Malouda góljaival, a magyar találatot Kerekes Zsombor szerezte.

A szerző felvételeA Puskás Arénában sorra kerülő mérkőzésen – sajnos – nem lehet az örökmérlegre hivatkozni a regnáló világbajnok ellen, amely az F-csoport első fordulójában az 1-0 végeredménynél meggyőzőbb módon verte meg Münchenben Németországot, miközben Magyarország a játék képéhez képest túl súlyos 0-3-as vereséget szenvedett a címvédő Portugáliától. A második fordulóban a két címvédő „helyet cserél”, az Európa-bajnok portugálok Münchenbe, a világbajnok franciák pedig Budapestre utaznak a pont nélküli Németország és Magyarország elleni soros mérkőzésére.

Ebben az illusztris társaságban kell valamilyen módon meghálálnia a Marco Rossi által irányított magyar válogatottnak a szurkolók határtalan biztatását, miközben annak is tudatában vannak, hogy szombat délután velük szemben csupa világsztárok állnak majd.

Fotó: MTIA magyar-francia mérkőzést megelőző hivatalos sajtótájékoztató francia résztvevői, Didier Deschamps szövetségi kapitány és Hugo Lloris csapatkapitány voltak. Utóbbi hatalmas hangulatra számít a Puskás Arénában, mint mondta, a Portugália elleni mérkőzésen is óriási lendületet kapott a magyar válogatott a lelátóról. A Tottenham Hotspurs kapusa szerint fontos tényező lesz a meleg is, „de felkészültünk erre, sokat kell majd hidratálnunk. Több ligában is megszokott időpont a koradélutáni kezdés, nem hiszem, hogy különösebb gondot fog ez okozni”.

A magyar válogatott Portugália elleni teljesítményéről mind Didier Deschamps, mind pedig Hugo Llloris elismerő hangon beszélt, szerintük Marco Rossi tanítványai összezuhantak, az utolsó pillanatban dőlt össze minden, addig nagyon jól teljesítményt nyújtottak. Mint mondták, arra számítanak, hogy Franciaország ellen is mindent bele fognak adni a magyarok, de ők meg szeretnénk szerezni a három pontot, és már a második forduló után továbbjutni a nyolcaddöntőbe.

Francia újságírói kérdésre Hugo Lloris a francia védelem szilárdságát méltatta, szerinte az áll tizenhárom meccse tartó veretlenségi sorozat hátterében, hogy jól felkészülnek az ellenfélből. „Tudjuk, hogy a magyarok nagy hangsúlyt helyeznek a rögzített szituációk” – mondta, majd hozzátette, hogy ez nekik is erősségük. Szerinte sokkal többet fogják tudni a labdát birtokolni, mint a Németország elleni mérkőzésen, ezért meg kell találniuk a réseket a besűrűsödött magyar védelmen. „Veszélyesek, könyörtelenek akarunk lenni. Jól kell kezelnünk a magasabb labdabirtoklást” – zárta nyilatkozatát Hugo Lloris.

Didier Deschamps francia szövetségi kapitány hosszan méltatta Antoine Griezmannt, szerinte az FC Barcelona csatára egyik vezéregyénisége a csapatának. Góljai, gólpasszai mellett nagyon fontos munkát végez a védelemben is. Deschamps is kapott olyan kérdést, ami a rögzített helyzetek – szabadrúgás, szöglet – kezelésére vonatkozott, a francia szövetségi kapitány szerint csapata jellemzően jól meg tudja oldani ezeket a szituációkat. „Ne vonzzuk be a balszerencsét, inkább ne is beszéljünk erről. Gyakoroljuk a közeli, távoli szabadrúgásokat, kielemezzük az ellenfelet” – fogalmazott Deschamps .

Nem akarnak politizálni

A francia és a magyar szövetségi kapitány is kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy számítanak-e különösebb feszültségre a szombati mérkőzésen. „Amikor focizunk, akkor nem politizálunk. Ez egy futballmeccs elsősorban. Nem hiszem, hogy a magyar játékosok is hagynák magukat ez által befolyásolni” – mondta Deschamps. Marco Rossi szerint a térdelés politikai ügy, csapata, ahogy a múltban is, most is tisztelni fogja az ellenfelet. „Szeretnénk a teljesítményünkkel válaszolni” – mondta Rossi.

 „Nagyon különleges érzés lesz holnap, de én tökéletesen arra koncentrálok, hogy Magyarországot segítsem, még akkor is, ha családom nagy része Franciaországban él. Én itt élek, ennek a csapatnak a vagyok tagja” - mondta Loic Nego, a magyar válogatott párizsi születésű honosított játékosa az azt firtató kérdésre, hogy milyen érzés lesz számára pályára lépni a magyar-francia mérkőzésen.

Marco Rossi magyar szövetségi kapitányt meglepte, hogy Didier Deschamps egyáltalán tudja, hogy ki ő. „Olyan edzőről van szó, aki vébét nyert. Tudjuk, hogy Franciaország milyen jó csapat, ők a favoritok, nem csak a holnapi meccsre, hanem az egész tornára” – mondta a magyar edző. Hozzátette: a portugál meccs hagyott játékosaiban – lélektanilag – némi sérülést, de ezt el kell felejteni, nem nyalogathatják a sebeiket sokáig. „Javulnunk kell, be kell bizonyítanunk a szurkolóinknak, hogy büszkévé szeretnénk tenni őket” - mondta.

A Franciaország ellen alkalmazott taktika felől érdeklődő kérdésre szájbarágós választ adott: a foci egyszerű játék, ha támadnak, akkor védekezned kell, ha nálad a labda, akkor te támadhatsz. „Hasonlóképpen fogunk játszani, mint Portugália ellen, nem hiszem, hogy sokat variálhatnánk” – mondta Marco Rossi. Hozzátette: az ellenfélnek húsz világklasszis játékosa van, elképzelhető, hogy hét meccsre készülnek, és valakiket pihentetni akarnak. „Mi arra koncentrálunk, hogy három meccsünk van, nem lehetünk fáradtak, nem szeretnék olyat hallani, hogy bárki is csak közel van a fáradtsághoz” – figyelmeztette tanítványait a magyar szövetségi kapitány.

A Magyarország-Franciaország mérkőzés - romániai idő szerint - szombat délután 16 órakor kezdődik az angol Michael Oliver sípszavára. A Maszol akkreditált tudósítója a déli óráktól figyelemmel követi a Carpathian Brigade szurkolói csoportosulás vonulását a Puskás Aréna felé, majd percről percre számol be a mérkőzésről.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?