Tizenkettedszer vág neki a Dakarnak a szatmárnémeti Gyenes Emánuel

Sajtótájékoztatón jelentette be a szatmárnémeti Gyenes Emánuel, hogy részt vesz a világ leginkább embert és gépet próbáló versenyén, a 2022. első napján induló Dakar-ralin. A szatmári motoros számára ez lesz a 12. ilyen megmérettetés: ő még motorra ült olyan Afrikában szervezett versenyen is, amelynek valóban köze volt Dakarhoz.

Fotó: Dakar RallyA 2022-es verseny helyszíne immár harmadik alkalommal lesz Szaúd-Arábia. Bár a teljes útvonalat csak szombaton hozzák nyilvánosságra a szervezők, az biztos, hogy az előző évekhez hasonlóan közel 7500 kilométer vár a mezőnyre, homokdűnéken, kősivatagokon, földutakon és hegyeken át.

„Pénteken indulok Franciaországba, ott Marseille-ben teszem hajóra a motort. Én magam december 27-én indulok útnak, január 1-jén pedig kezdődik is a verseny. Dzsiddában vesszük át a motort és 900 kilométer megtétele vár ránk bemelegítésképpen, melyből egy rövid szakasz számít bele a versenybe. Több mint 500 kilométert aszfalton fogunk megtenni” – vázolja fel az első, prológusnak számító nap programját a szatmári motoros.

A verseny január 14-én ér véget, közben a mezőnynek lesz egy pihenőnapja.
Gyenes Emánuel az elmúlt évekhez hasonlóan két kategóriában is szerepel. A Malle Moto kategóriában a versenyzők maguk szerelik a járgányukat, a Maraton kategóriában pedig a verseny teljes időtartama alatt nem lehet fontosnak számító alkatrészeket cserélni. Maninak, ahogy a rajongói nevezik, karrierje során sikerült már egy alkalommal elsőként végeznie a Malle Moto kategóriában és kétszer volt győztes a Maratonban. Összetettben a legjobb eredménye a 14. hely volt, 2016-ban.

„A tavalyi évhez képest idén sokkal több az induló minden járműkategóriában – az elmúlt évben a koronavírus-járvány miatt volt gyengébb a részvétel. Számomra nehezíti a versenyt, hogy az általam preferált kategóriákban is több a résztvevő, a sorozat több neve is először teszi próbára magát ezekben. Ennek ellenére a cél ugyanaz: a két kategóriában a dobogó, összetettben a Top 30” – magyarázza Gyenes Emánuel.

A szerző felvételeMani bemutatta a motorját is, amellyel nekivág a megmérettetésnek. Ennek nyergében fejezte be a 2021-es versenyt, ám azóta a járgányt szétszedték és újra összerakták, cseréltek benne mindent, amit lehet. A 450 köbcentiméteres KTM jó szolgálatot tett, remélhetőleg idén sem lesz vele komolyabb probléma. Ennek ellenére Gyenes a cserét is számításba veszi, igaz, csak egy év múlva: a KTM gyári versenyzői már most az új Dakar-motorral indulnak, de ezt kívülállók még nem vásárolhatják meg.

Az Autonet Motorcicle Team versenyzőjét ez alkalommal a cégek mellett első alkalommal támogatja a Román Ifjúsági és Sportminisztérium, a Román Motorsport Szövetségen keresztül. Mint megtudtuk: maga a miniszter jelezte a motorosnak, hogy kész támogatni a 2022-es indulását.

Gyenes is bízik a legjobbakban, hiszen ha a motor teljesen rendben van is, ő maga nem száz százalékos. Másfél évvel ezelőtt egy edzésen szenvedett balesetet, jobb lábában azóta is csavarok vannak. Ha motoron van, nincsenek fájdalmai. A verseny után pedig újabb műtét vár rá, eltávolítják a csavarokat a jobb lábából, amitől állapota javulását reméli.

A motoros Romániában kilencszeres endurocross és kilencszeres enduro bajnok, a magyarországi versenysorozatban pedig idén a negyedik bajnoki címet is megszerezte enduróban. „Idén sokkal többet motoroztam, mint a tavalyi Dakar előtt. Jól éreztem magam a nyeregben, az újabb bajnoki cím pedig sok új energiát adott” – mondta el a Maszol kérdésére a szatmári motoros.

Kapcsolódók

Kimaradt?