banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Tíz nap múlva kezdődik Budapesten az atlétikai világbajnokság

Tíz nap múlva kezdődik Budapesten, a vadonatúj Nemzeti Atlétikai Központban Magyarország történetének eddigi legnagyobb sporteseménye, a 2023-as atlétikai világbajnokság. Összeszedtük a tudnivalókat.

Augusztus 19. és 27. között az egész világ figyelme Budapestre szegeződik, ugyanis a magyar főváros ad otthont a 2023-as atlétikai világbajnokságnak. A nyári olimpiai játékok és a férfi labdarúgó világbajnokság után az atléták dzsemboriját követik a legtöbben világszerte, a televíziók képernyője előtt előreláthatóan több mint egy milliárd néző ismerkedhet majd meg Budapesttel és az atlétikai vb hőseivel.

Az eseményre egy vadonatúj stadiont építettek a Duna partján, a 35 ezer néző befogadására alkalmas Nemzeti Atlétikai Központot (NAK). Az atlétikai vb legtöbb számának a NAK ad otthont, a gyaloglást és a maratoni futóversenyeket pedig a Hősök teréről rajtolva Budapest legszebb részein, a 6. kerületben, a belvárosban és az 1. kerületben rendezik meg.

A szervezők tájékoztatása szerint a világversenyt augusztus 19-én este sztárfellépőkkel, a nyár legnagyobb bulijával nyitják meg, az első nap nézői pedig egyedi ajándékot kapnak. A vb-re eddig 250 ezer jegyet adtak el.

Több mint 200 országból 2000 atléta érkezik Magyarországra. A budapesti vb minden idők egyik legizgalmasabb versenyének ígérkezik. Az utóbbi hetekben világcsúcsok és Európa-csúcsok sora dőlt meg olyan számokban, amikben évtizedek óta elérhetetlenek voltak, mindez pedig azt vetíti előre, hogy az atlétika világsztárjai óriási küzdelmekre készülnek Budapesten.

A vb-n 30 magyar atléta indul, az időrendet pedig úgy alakították ki, hogy minden este pályára lép magyar versenyző, akinek a hazai közönség szurkolhat.  A nyitónapon kezdi a versenyzést például Halász Bence, világbajnoki bronzérmes kalapácsvető, a világbajnokság egyik nagy esélyese. Szintén az első este szurkolhatunk a vb egyik legizgalmasabb versenyén, a 4x400 méteres vegyes váltón, amely az egyetlen olyan versenyszám az atlétikában, amiben nők és férfiak együtt versenyeznek. Aki pedig a világ leggyorsabb embereire kíváncsi, annak is hatalmas élmény lesz a vb nyitány, augusztus 19-én lépnek színre ugyanis a férfi 100 méteres síkfutás világsztárjai.

Seb Coe: Budapest maximálisan felkészült egy ekkora esemény megrendezésére

Fotó: MTISebastian Coe, a nemzetközi szövetség (WA) elnöke szerint minden jel arra mutat, hogy Magyarország nagyszerű vb-t rendez majd. „Elkészült a rendezvény helyszíne, a Nemzeti Atlétikai Központ, egy vadonatúj, 35 ezer ember befogadására alkalmas stadion, amely a Duna keleti oldalán helyezkedik el. A pálya borítása frissen lerakott Mondo, úgyhogy a gyors idők garantáltak.”

„A város felkészült egy ekkora esemény megrendezésére, biztosan tudom, hisz elég sok időt töltöttem ott az elmúlt években. A szervezők rendkívül izgatottak, ami jól mutatja, milyen fontos nekik ez a vb."

Új szabályok és változtatások

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságra néhány új szabállyal és változtatással készült.

  • Az elmúlt időszakban számos kérés érkezett a 100, 200 és 400 méteres síkfutó és a 100, 110 és 400 méteres gátfutó versenyszámok pályabeosztásának a felülvizsgálatára. Az új pályabeosztások Budapesten debütálnak. Ugyanezek a pályabeosztások a hétpróba és tízpróba egyes versenyszámaiban is érvényesek lesznek.
  • A váltókban nem mindig ugyanaz a négy atléta alkotja a csapatot az adott világeseményen, mint akik kiharcolták a részvételt. Éppen ezért néha látszólag igazságtalan pályabeosztás jöhet létre, ha csak a váltók legjobb időeredménye alapján osztják be őket. Mostantól a pályabeosztás olyan rangsor alapján alakul ki, amelyiknek a felállításakor 50-50%-os súllyal két tényezőt vesznek figyelembe:
  • Az egyes váltókban részt vevő csapattagok legjobb kvalifikációs időeredménye az adott távon (100 vagy 400 méter), vagy ha ott nem rendelkeznek semmilyen futással, akkor 110m gáton, 200 méteren vagy 400m gáton.
  • Számos panasz és kritika érkezett az atléták részéről, hogy 1500-tól 5000 méterig az előfutamokban és az elődöntőkben az első futamokban futók hátrányban vannak a többi futamban indulókkal szemben. A kis „q”-val, azaz az időeredménnyel való továbbjutás rendszerében az első futam résztvevői még nem tudják, hogy milyen idő elég a továbbjutáshoz, szemben a később rajthoz állókkal, akik már ennek a nélkülözhetetlen információnak a birtokában futhatnak.
  • Az olyan futószámokban, ahol továbbra is lesz időeredménnyel való továbbjutás, az éppen aktuálisan továbbjutó helyen álló atléták egy q-szoba nevű helyen várhatják meg a sorsukat. Ezt a mixed zone bejárata előtt alakítják ki. A q-szoba a 100, 200, 400 és 800 méter, a 100, 110 és 400 m gát különböző köreiben kap majd fontos szerepet.
  • Az elődöntőkben és a döntőkben sérülés vagy más indokok miatti visszalépések következtében üres pályákat és rajthelyeket a 2023-as budapesti világbajnoksággal kezdődően mindig igyekeznek feltölteni.
  • Azért, hogy izgalmasabbak és kiszámíthatatlanabbak legyenek a versenyek, a váltóban futó versenyzőket elég az eddigieknél később megnevezni. Az új határidő előző nap reggel helyett előző nap este lesz.
  • A váltó összetételét és a csapattagok pontos sorrendjét legkésőbb az első hívásra be kell jelenteni. Ha valaki megsérült, és így a csapata az utolsó pillanatban változtatásra kényszerül, akkor azt az orvosi személyzetnek nem kell bejelenteni.

Ezt kapják a győztesek

Az érmek egyik oldalának központi alakja a vb emblémája, Budapest egyik legismertebb nevezetessége, a Gellért-hegyen álló Szabadság-szobor, amely a kezében tartott pálmaággal a küzdeni akarás, a dicsőség és a győzelem szimbóluma. A medálok hátoldalának előterében a vadonatúj, a sportok királynőjének koronájára emlékeztető Nemzeti Atlétikai Központ, a háttérben pedig a versenypálya látható, ahol az atlétika szuperhősei küzdenek majd a győzelemért.

Németh Balázs, a Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, kerülték az egyszerű megoldásokat, és ehelyett arra törekednek, hogy az vb-re kilátogató érdeklődők minél több élménnyel gazdagodjanak. Ennek jegyében az éremátadást a szokásos helyszínről kiviszik a stadionon kívülre, a Medál Plazába, ami lényegében egy koncertszínpad és ennek köszönhetően a szurkolók sokkal közelebbről ünnepelhetik majd a kedvenceiket és igazi fesztiválhangulatot ígér a díjátadó.

A 2017-es londoni vb-hez hasonlóan ezúttal is nemcsak versenyzők, hanem az edzőik szintén kapnak érmet, de most először ezek a medálok teljesen ugyanolyanok lesznek, mint a dobogós atlétáké.

Az érmek elkészítése a tervezéstől a szalag varrásig 3000 munkaórát vett igénybe, összesen 140 kilogramm nemesfém és 450 méter szalag felhasználásával. A medálok anyaga sárgaréz ötvözet, erre került rá az arany-, ezüst- illetve bronz bevonat, és csaknem egy kiló gyémánt pasztával, pormentesen fényesítették az alkotók. Az érmek ellipszis alakúak, a hosszabb méretük 10,5, a rövidebb 9,2 cm, a vastagságuk 5 mm, és mindegyikbe belegravírozzák majd a versenyző nevét és a versszámát is.

A keménypapírból készült éremtok is különleges, hiszen a béléshez Nemzeti Atlétikai Központ versenypályájának megmaradt anyagát használták fel. Kiemelte, hogy a vb idején a Medál Plázában olyan együttesek adnak koncertet, mint a Margaret Island, a Parno Graszt vagy a Hősök.

Szuperhősök, akik duplázásra készülnek Budapesten

A 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság 9 napja során számos olyan szupersztár lesz, aki megpróbálkozik több aranyérmet is megnyerni. A rendezvény honlapján hat atlétát mutattak be, akiket több egyéni versenyszámban is láthatunk majd a győzelemért küzdeni.

Sha’Carri Richardson (USA) – női 100 és 200 méter

A még mindig csak 23 esztendős sprinternek nincs könnyű dolga, hogy felérjen a csúcsra, ugyanis az elmúlt években a jamaicai aranygeneráció uralta a női 100 és 200 métert. Shelly-Ann Fraser-Pryce és Elaine Thompson-Herah idén egyelőre csak nagyon keveset hallatott magáról, Shericka Jackson viszont hozzá hasonlóan nagyon komoly futásokat produkált a nyáron.

A nem hétköznapi megjelenéséről és különleges tetoválásairól ismert Richardson pár napja az amerikai bajnokságon mindenkit elkápráztatott. Mindkét távon új egyéni csúcsot ért el. A 100 méteren futott 10.71 másodperces teljesítményénél csak Jackson tudott jobbat 2023-ban, a 200-on elért 21.94 másodpercével pedig szintén minimum éremesélyesként utazhat a magyar fővárosba.

Faith Kipyegon (Kenya) – női 1500 és 5000 méter

A sportág történetének egyik legnagyobb szenzációját mutatta be azzal, hogy június elején egy héten belül megdöntötte az 1500 és az 5000 méter világrekordját is. Nemrég pedig hivatalossá tette, hogy fő száma, az 1500 méter mellett rámegy az 5000 méter aranyérmére is a Nemzeti Atlétikai Központban.

1500 méteren már a június 2-án Firenzében futott 3:49.11-es ideje előtt is minden idők legjobbjának tartották. Ő nyerte a legutóbbi két olimpiát, és 2015 óta minden világbajnokságon minimum ezüstérmes volt. Fantasztikus sikereit 2018 júniusa óta anyukaként éri el.

Noah Lyles (USA) – férfi 100 és 200 méter

Azzal, hogy a vb válogatóversenyének tekintett amerikai bajnokságon 3. lett 100 méteren, a királyszámban is indulási jogot szerzett. Ugyan idei legjobbja „csak” 9.94, de mégis úgy gondoljuk, hogy augusztus 20-án méltó kihívója lehet Fred Kerley-nek és Marcell Jacobsnak.

200 méteren tavaly alig 12 századmásodpercre volt Usain Bolt ikonikus világrekordjától. A szakértők szerint augusztus 25-én este ideális szélviszonyok közepette meglehetnek neki a hiányzó századok. Magyarországon egyszer már sikerült neki dupláznia, igaz, az egy picit kisebb téttel bíró versenyen történt meg: a 2020-as Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjon húzta be a 100-at és a 200-at gyors egymásutánban.

Jakob Ingebrigtsen (Norvégia) – férfi 1500 és 5000 méter

A 2022-ben fedett pályán elért 1500 méteres világrekordja után júniusban Párizsban szabadtéren futotta meg a valaha volt legjobb 2 mérföldes eredményt. Eddig a teljes szezonban szédületes formában versenyzett: a Gyémánt Liga oslói állomásán 3:27.95-öt futott 1500 méteren, amivel új Európa-csúcsot ért el.

Még mindig csak 22 éves, de reális esélye van arra, hogy fehér futóként megcsinálja az 1500-5000 méteres duplát – ez a duplázás legutóbb 2007-ben Bernard Lagatnak sikerült a vb-ken. A norvégot már tavaly is csak a vb-t ezúttal sérülés miatt kihagyó Jake Wightman akadályozta meg ebben. Idén viszont könnyen lehet, hogy 5000-en lesz nehezebb dolga, ahol a vb záró estéjén Joshua Cheptegei ellen vívhat felejthetetlen csatát a győzelemért.

Shericka Jackson (Jamaica) – női 100 és 200 méter

A három jamaicai szupersztár közül ő az, akinek a formájáról valós képet kaphattunk eddig a nyár folyamán. Shelly-Ann Fraser-Pryce és Elaine Thompson-Herah állapotáról csak Budapesten fogunk majd igazi képet kapni. A hármuk közül legfiatalabb, július 16-án 29. születésnapját ünneplő Jackson viszont fantasztikusan teljesít idén!

A jamaicai bajnokságon duplázott, a 100 méteres győztes idejével az övé a világ idei legjobb eredménye (10.65), és a 200-on futott 21.71 másodpercénél is csak Gabby Thomas volt képes jobbra. Jelen állás szerint úgy néz ki, hogy a jamaicaiak közül ő lehet az, aki felveszi a lépést a saját árnyékát átlépni igyekvő Sha’Carri Richardsonnal a világbajnokságon.

Sifan Hassan (Hollandia) – női 5000 és 10 000 méter

A legsokoldalúbb futónő 1500 métertől egészen a maratoni távig mindenhol esélyesként állhatna rajthoz, végül az 5000 és a 10 000 méterre esett a választása. Az etióp születésű holland versenyzőt már a vb első estéjén láthatjuk a női 10 000 fináléjában, ahol megalapozhat magának egy tökéletes világbajnokságot.

A tokiói olimpián már bebizonyította, hogy egy egészen extrém, 1500-5000-10 000 triplázást is képes sikerrel abszolválni. Az ötkarikás játékokon mindhárom számában dobogóra állhatott. Budapesten ehhez képest könnyű dolga lesz, azonban augusztus 26-án szombaton brutálisan nehéz feladat vár rá az újdonsült világcsúcstartó Faith Kipyegon miatt!

Átalakítja Budapest közlekedését az atlétikai vb a maratoni versenyek idején

A világ harmadik legnagyobb sporteseményének otthont adó Budapesten augusztus 19. és 27. között több alkalommal is átalakítja a városképet az atlétikai vb, több forgalmas közlekedési útvonal is versenyhelyszínné alakul.

A város egyes pontjain részleges forgalomkorlátozás és hosszabb lezárások lépnek életbe. Ezek jobbára a Hősök Tere – Andrássy út – Bajcsy-Zsilinszky út – Roosevelt tér – Lánchíd – Alagút –Várkert Bazár útvonalat érintik, de a Városligeti Műjégpálya előtti útszakasz és az Állatkerti körút is érintett lesz. Az előkészítő munkálatok miatt részleges lezárásokra kell számítani a maraton útvonalán már a vb előtti időszakban is.

Ismerje meg Youhuu!

Megérkezett és mindenkit elvarázsolt az atlétikai vb kabalafigurája. Youhuu, a racka, hozta a formáját és már a tiszteletére rendezett sajtóeseményen is alapos ízelítőt adott abból, mit várhatunk tőle a vb alatt.

A hol kedves, hol pimasz, legfőképpen azonban mindig szórakoztató Youhuu a vb vezérszurkolójaként a kilenc napos atlétikai ünnep állandó szereplője és mókamestere lesz.

A közönség augusztus 19. és 27. között találkozhat Youhuu-val a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság helyszínein: a Nemzeti Atlétikai Központban, az utcai versenyek helyszínén, a Hősök terén és a történelmi belvárosban, illetve a szurkolói zónákban.

Az atlétikai vb küzdelmeit az M4 Sport élőben közvetíti. A versenyek programja (magyarországi időzóna szerint) - a rendezvény honlapjáról. 

Kapcsolódók

Kimaradt?