Thriller Budapesten és Bukarestben a vb-selejtezők nyitányán

A magyar labdarúgó-válogatott 3–3-as döntetlent játszott csütörtökön a vendég lengyel csapattal a 2022-es katari világbajnokság európai selejtezősorozatának nyitányán, míg Románia kétgólos előnyt eltékozolva, de némi szerencsével mégiscsak nyert Észak-Macedónia ellen.

I-csoport

A Puskás Arénában a csapatokat az üres lelátók ellenére az egyik hosszanti lelátón a két ország nemzeti színeiben pompázó molinó fogadta, amelyen mindkét nyelven az állt: „100 éves futballmúlt, 1000 éves barátság”. Az üzenet a nemzetek történelme mellett arra utalt, hogy a magyar és a lengyel válogatott 1921-ben mérkőzött meg egymással először.

Az első percek tapogatódzó játéka után a magyarok az első veszélyes akciójukat gólra váltották, ugyanis Fiola tökéletes kiugratásából Sallai talált a kapuba. A vezetés birtokában a hazaiak kissé átengedték a kezdeményezést a lengyeleknek, akik meddő mezőnyfölényben futballoztak, mert hiába birtokolták többet a labdát, kapura teljesen veszélytelenek voltak. Ezzel szemben a 20. percben Lovrencsics 15 méterről tisztán lőhetett kapura, azonban a próbálkozása pont középre ment, így Szczesnynek nem okozott gondot. A félidő derekától valamelyest fokozódott a nyomás a magyar kapun, de a határozott magyar védők – főleg Orbán – az ígéretes támadások végén is megakadályozták a nagyobb helyzeteket.Piatek (háttal) szépít | Fotó: MTI

Marco Rossi szövetségi kapitány csapata a második félidőt is góllal kezdte, de az olasz szakvezető öröme nem tartott sokáig. Kollégája, Paulo Sousa nem sokkal később hármat cserélt, majd rögtön utána a vendégek egy perc alatt egyenlítettek két cserejátékos találatával. A gyors gólok után kiegyenlítetté vált a találkozó, egyik kapu sem forgott veszélyben, mígnem Willi Orbán ismét a magyarokat juttatta előnyhöz (Szalai Ádám beadása és az ex-kolozsvári játékos, Lang Ádám csúsztatása után).

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A lengyelek megint próbáltak újítani, s végül Robert Lewandowski igazolta világklasszisát, mert egy hajszálpontos bombagóllal pontot mentett a lengyeleknek. A hosszabbításban már nem változott az eredmény, Fiola Attilát viszont kiállította a játékvezető második sárga lappal.

Magyarország–Lengyelország 3–3 (1–0), gólszerzők: Sallai (6.), Szalai Á. (53.), Orbán (78.), illetve Piatek (60.), Jozwiak (61.), Lewandowski (83.); piros lap: Fiola (90+4., Magyarország).
Anglia–San Marino 5–0 (3–0), gólszerzők: Ward-Prowse (14.), Calvert-Lewin (21., 53.), Sterling (31.), Watkins (83.).
Andorra–Albánia 0–1 (0–1), gólszerző: Lenjani (41.).

A magyarok, akik hét mérkőzés óta veretlenek, vasárnap San Marino, jövő szerdán pedig Andorra vendégei lesznek.

J-csoport

A román válogatott is hihetetlen izgalmakat élt át az Észak-Macedónia elleni meccsen. Tănase az első félidőben vezetést szerzett a hazaiaknak, amit az újonc Mihăila megduplázott szünet után, de akárcsak a lengyelek Budapesten, a macedónok Bukarestben nagyin gyorsan kiegyenlítettek a hajrában. Ianis Hagi azonban két perc múlva megszerezte a győztes gólt a hazaiaknak.A románok felálltak a padlóról | Fotó: Agerpres

Románia–Észak-Macedónia 3–2 (1–0), gólszerzők: Tănase (28.), Mihăila (50.), Hagi (86.), illetve Ademi (83.), Trajkovszki (84.).
Németország–Izland 3–0 (2–0), gólszerzők: Goretzka (3.), Havertz (7.), Gündogan (56.).
Liechtenstein–Örményország 0–1 (0–0), gólszerző: Frommelt (84., öngól).

A románok vasárnap Németországot fogadják, a jövő szerdán pedig Örményországba utaznak.

Kapcsolódók

Kimaradt?