Székely csapatok, magyar bajnokok – az SZJA és a GYHK is ünnepelt

A Székelyföldi Jégkorong Akadémia U18-as csapatával lett magyar bajnok, míg a Gyergyói Hoki Klub az U21-es korosztály serlegét emelhette magasba.

A magyar jégkorongbajnokság U18-as döntő mérkőzéseit tartották az elmúlt héten, ahol a magyarországi Kárpáti Farkasok a Székelyföldi Jégkorong Akadémia (SZJA) korosztályos csapatával vívta az egyik fél harmadik győzelméig tartó finálét. Az összesítettet 3-2-re nyerte meg a hargitai együttes. A SZJA alap- és középszakasz-győztesként indult a döntő párharcnak, miután a rájátszás elődöntőjében a Gyergyói HK Junior csapatát búcsúztatta 3-1-es összesítéssel. A döntő mind az öt mérkőzését az Érdi Jégcsarnokban rendezték.

U18-as magyar bajnok az SZJA csapata | Fotó: sportfotózás.com

Az első két találkozót követően 1-1-re állt a párharc, majd a harmadik mérkőzést 5-3-ra vesztette el az SZJA csapata, így győzelmi kényszerben lépett pályára a negyedik mérkőzésen. Azt „kiütéssel” 6-2-re megnyerte – bár az első játékrészben még az érdiek vezettek 2-0-ra – és készülhetett a mindent eldöntő ötödik találkozóra. A tét a magyar bajnoki cím volt, amelyet az idei szezon favoritjának számító SZJA végül 4-1-re nyerve hódított el. Ezzel történelmet írt a csapat, hiszen fennállása óta először emelhette magasba a magyar korosztályos jégkorong-bajnokság serlegét.

Antal István, az U18-as csapat vezetőedzője büszkeségének adott hangot a siker nyomán, hangsúlyozva, hogy kemény munka áll mögöttük. „A srácok az alapszakaszban kiválóan teljesítettek, érzésem szerint egy kissé talán bele is kényelmesedtek a rájátszásra. Be is bizonyosodott, hogy a rájátszás teljesen más kávéház a jégkorongban, ott nem elég jónak lennünk, a legjobb formánkat kell minden egyes mérkőzésen hoznunk a győzelemhez. Talán az első mérkőzéseken ez még nem tudatosult a srácokban, ezért az elején főleg a védekező harmadban sok hibát vétettünk, amelyek nem voltak ránk jellemzők” – értékelt. Rámutatott arra is, hogy tanítványainak korábban nem volt részük ilyen küzdelemben, ezért izgultak, ez is közrejátszhatott az elszenvedett első vereséghez. „A másodikat ugyan megnyertük, domináltuk a mérkőzést, de a harmadik mérkőzésen ismét vereséget szenvedtünk, ráadásul az ellenfél egyetlen mérkőzésre került a győzelemhez. De, mint lenni szokott, a nehéz helyzetekben mutatkozik meg a csapat igazi ereje, és bebizonyítottuk, hogy igenis képesek vagyunk a győzelemre. A srácok elvégezték a munkát, harcoltak, odafigyeltek és hajlandóak voltak egymásért dolgozni. És 2-1-ről megnyertük a következő két meccsünket és a magyar bajnokságot” – nyilatkozta Antal István.

Történelmet írt a GYHK is

U21-es magyar bajnok a GYHK | Fotó: GYHK/Facebook

Nem csak az SZJK írt sporttörténetet a hétvégén, hanem a Gyergyói Hoki Klub is, amelyik egyazon napon két különböző bajnokságban, két különböző országban, két különböző pályán egyszerre lett bajnok. Amint korábban írtuk, a felnőtt csapatuk megnyerte a hazai pontvadászat döntőjét, ugyanakkor U21-es alakulatuk Magyarországon aratott diadalt és emelte magasba a 2024–2025-ös idény trófeáját.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?