FRISSÍTVE - SuperLiga: kiütéssel nyert a CFR a kolozsvári rivális ellen

FRISSÍTVE: Egy pillanatig sem volt kétséges a hétfő esti mérkőzésen, hogy melyik a jobbik kolozsvári csapat, a Kolozsvári CFR 4-0-s kiütéses vereséget mért az U-ra, és ezzel 1 pontra megközelítette az alapszakasz végén a listavezető Konstancai Farul csapatát.

Óriási rendőrsi és csendőri jelenlét mellett rendezték meg hétfő este a fellegvári Constantin Rădulescu Stadionban az ország lerégebbi rangadóját: az 1907-ben alapított CFR az 1919-ben létrejött U-t fogadta. A nagy számban megjelent vendégtábor a csendőrség vérre menő ellenőrzése ellenére is „belopott” a stadionba sértő feliratokat tartalmazó molinókat és – ami aggasztóbb – olyan mennyiségű és minőségű pirotechnikát, amivel a mérkőzés vége felé, amikor az eredmény számukra nagyon kedvezőtlenül alakult, majdnem felgyújtották a vendégszektort. 

Ha a lelátón az U-s galeri, a pályán a CFR dominált. Dan Petrescu csapata a mérkőzés elejétől magához ragadta a kezedményezést, teljesen beszorította az Egyetemistákat. Az első gól a 25. percben esett, amikor a VAR-szobában ülő Kovács István jelzésére Marcel Bîrsan játékvezető a tizenegyes pontra mutatott. A büntető elvégzését Rangelo Janga vállalta el és a jobbra elvetődő Gorcea helyére, középre helyezte a labdát.

Alig hét perccel később a koszovói FK Ballkanitól megszerzett Ermal Krasniqi megszerezte a forduló legszebb gólját: Cristi Manea lapos beadását sarokkal juttatta az U kapujába. A két gólos vezetés meghozta a CFR szurkolóinak is a hangját, akik „felvették az U-sok által eléjük dobott kesztyűt” és felnőttek a rangadóhoz. 

Ha az U-sok azt remélték, hogy szünet előtt megússzák újabb gól nélkül, tévedniük kellett: a 42. percben Manea is megkapta a lehetőséget, hogy farkasszemet nézzen Gorceaval, miután Kovács István másodszor is kihívta Marcel Bîrsant, de lesgyanús helyzet újranézéséhez. A játékvezető se látott mást, mint a nagykárolyi FIFA-bíró, és jöhetett Manea, aki védhetetlenül bombázta a felső sarokba a labdát.

Ioan Ovidiu Sabău cserék sorozatával próbált „lelket lehelni” csapatába, de a szintkülönbséget nem tudta javítani. A korábbi gyakorlatától eltérően Petrescu nem fújt visszavonulót csapatának, a CFR a három gólos vezetése birtokában is folyamatosan nyomás alatt tartotta ellenfelét.

Fotók: Riti József AttilaHihetetlennek tűnhet, de a 81. percben a CFR újabb, immár harmadik büntetőjét végezhette el, az U-s védelem ismét kézzel ért a labdához. A tizenegyest Krasniqi végezte el, gyengén, félmagasan, így Gorcea védeni tudott. Nem így a találkozó utolsó percében, amikor Christopher Braun gólpasszából Daniel Bîrligea  beállította a 4-0-s végeredményt.

A CFR arányaiban is teljesen megérdemelt győzelmet aratott, s a második helyen zárta az alapszakaszt, 63 ponttal, egyetlen ponttal lemaradva a Farul Konstancától. Az U 34 ponttal az alsóházban folytatja.

Az alapszakaszból egyetlen mérkőzés maradt még hátra, a 23. fordulóból újrajátszatott Sepsi OSK–FCU Craiova találkozó, amely a 6. helyről hivatott dönteni. Azt a mérkőzést csütörtök este 21:00 órai kezdettel rendezik meg a sepsiszentgyörgyi Erődben. 

Labdarúgó SuperLiga, alapszakasz, 30. forduló

  • FC Botoşani–CS Mioveni 1-1
  • CSU Craiova–Aradi UTA 2-1
  • FC Argeş–Petrolul Ploiești 0-1
  • Konstancai Farul–Bukaresti Rapid 2-1
  • Nagyszebeni FC Hermannstadt–FCU Craiova 1-0
  • FCSB–Sepsi OSK 1-0
  • Chindia Târgoviște–FC Voluntari 1-1
  • Kolozsvári CFR–Kolozsvári U 4-0
1. Konstancai Farul 30 19 7 4 52-28 64
2. Kolozsvári CFR 30 20 3 7 54-28 63
3. FCSB 30 17 6 7 51-35 57
4. CSU Craiova 30 16 6 8 37-29 54
5. Bukaresti Rapid 30 15 7 8 40-26 52
6. FCU Craiova 29 11 7 11 34-29 40
7.  Sepsi OSK 29 10 9 10 43-30 39
8. Petrolul Ploiești 30 11 3 16 28-44 36
9. FC Voluntari 30 8 10 12 28-32 34
10. Kolozsvári U 30 8 10 12 25-37 34
11. FC Hermannstadt 30 11 8 11 30-29 32
12. Chindia Târgoviște 30 7 11 12 32-41 32
13. FC Botoșani 30 7 11 12 29-44 32
14. UTA 30 6 9 15 29-41 27
15.  FC Argeș 30 6 9 15 21-41 27
16. CS Mioveni 30 4 10 16 23-45 22
A Hermannstadtól 9 pontot levontak.

Kapcsolódók

Kimaradt?