FRISSÍTVE - SuperLiga: a CFR győzelemmel kezdte a szezont, de a játék sok kívánnivalót hagyott maga után

Fotó: Riti József AttilaFRISSÍTVE: Győzelemmel tért vissza tizenhárom év után a Kolozsvári CFR kispadjára Andrea Mandorlini, a vasutasok az olasz edző irányítása alatt 2-0--re diadalmaskodtak az újonc Poli Iași ellen a labdarúgó SuperLiga alapszakaszának 1. fordulójában. FRISSÍTÉS: az etap összes mérkőézésnek lejátszása után a FCSB állt élre.

A zsinorban megnyert öt bajnok cím után a nyáron „csak” harmadik helyre odaérő Kolozsvári CFR-nél alaposan megváltoztak a dolgok. Először is szerződést bontottak Dan Petrescuval, aki a világ másik felén, Dél-Koreában kapott magának csapatot, ahova magával csábította Nana Boatenget is. DP helyét a vasutasok kispadján a CFR második bajnoki címét szállító Andrea Mandorlini vette át, aki 13 év után tért vissza a Fellegvárra. A nyári kiárusítás még nem fejeződött be a kolozsváriaknál, így nagy rejtély volt, hogy a SuperLiga első fordulójában kikre számíthat az olasz mester. Szerencséjére nem egy „harapós” csapat érkezett a Fellegvárra, még ilyen körülmények között is könnyű prédának ígérkezett az újonc Poli Iași. 

A tavalyi standardcsapathoz képest csak öt játékos kapott helyet a kezdő tizenegyben - Camora, Manea, Muhar, Cvek, Bîrligea - , a többiek vagy friss igazolások vagy tavalyi epizódemeberek voltak. Szembetűnő volt a három belső védős rendszer alkalmazása, ennek köszönhetően részben felszabadultak a védelmi feladatok alól a jobb- és baloldalon Camora és Manea, akik sokkal gyakrabban tűntek fel a támadó harmadban.   

Ugyanakkor az is nyilvánvaló volt, hogy a Boben, Țîru, Ajeti alkotta védő-triónak még jó sokat kell együtt játszani, hogy félszavakból is megértsék egymást. Țîru már a tavalyi szezonban is sok ősz hajszálat okozott Petrescunak egyéni hibáival, és most is egy óriási bakival „mutatta meg magát”. Könnyelműen hazaadott labdájára lecsaptak a vendégek és csak naivitásuknak köszönhetően nem kerültek előnybe Leo Grozavu tanítványai.

Pár perccel később a CFR megszerezte a vezetést. Camora felfutott a baloldalon, betette a kapu torkába a labdát, amit Jankov nagyon könnyelműen nem oldalra, hanem középre ütött ki. Az érkező Bîrligea pedig estében a kapuba kanalazta a labdát.

A CFR a gól után se változtatott játékrendszerén, a Polinál hagyta a labdát, amit aztán, ha megszereztek a vasutasok, két-három vertikális passzal vittek el az ellenfél kapujáig.

Mindkét csapat nagyon sok hibával játszott, így a Constantin Rădulescu stadionba kilátogató mintegy 4 ezer nézőnek nem sok látványos megmozdulást kellett megtapsolnia.

A mérkőzés a második félidő elején dölt el: Tîru előrevágott labdája pattogott a Poli tizenhatosa irányába, miközben Katanec és Jankov egymásra vártak, a lehetőséget megszimatoló és lendületből érkező Manea a tizenhatos vonaláról a kapuba fejelte a labdát. 

A második hazai gól után cserék tömkelegét hajtották végre a csapatok, de értékelhető akció már alig volt a mérkőzésen.

A 3 pont Kolozsváron maradt, a CFR jobb gólarányának köszönhetően megelőzte a tabellán a pár órával korábban Nagyszebenből győztesen távozó Konstancai Farul csapatát.

FRISSÍTÉS: Az Olténia-Bukarest különmeccsen megosztoztak a pontokon: előbb a FCSB nyert a FCU ellen 3-1-re, majd a forduló utolsó összecsapásán a CSU Craiova a fővárosban fektette két vállra az élvonalba visszajutott Dinamót. 

Labdarúgó SuperLiga, 2023/2024, alapszakasz, 1. forduló

  • Galaci Oţelul – Aradi UTA 1-1
  • Bukaresti Rapid – Sepsi OSK 0-0
  • Nagyszebeni FC Hermannstadt – Konstancai Farul 0-1
  • Kolozsvári CFR – Poli Iași 2-0
  • Petrolul Ploiesti – Kolozsvári U 1-1
  • FCU Craiova – FCSB 1-3
  • FC Voluntari - FC Botoşani 2-1
  • Bukaresti Dinamo – CSU Craiova 0-2

Az új eredményekkel frissített táblázat:

    Meccs Győz. Dönt. Ver. Gólarány Pont
1.  FCSB 1 1 0 0 3-1 3
2. Kolozsvári CFR 1 1 0 0 2-0 3
3. CSU Craiova 1 1 0 0 2-0 3
4.  FC Voluntari 1 1 0 0 2-1 3
5.  Konstancai Farul 1 1 0 0 1-0 3
6. Aradi UTA 1 0 1 0 1-1 1
7. Galaci Oțelul  1 0 1 0 1-1 1
8. Kolozsvári U 1 0 1 0 1-1 1
9.   Petrolul Ploiești 1 0 1 0 1-1 1
10. Sepsi OSK 1 0 1 0 0-0 1
11.  Bukaresti Rapid 1 0 1 0 0-0 1
12. FC Botoșani 1 0 0 1 1-2 0
13. FC Hermannstadt 1 0 0 1 0-1 0
14. FCU Craiova 1 0 0 1 1-3 0
15. Poli Iași  1 0 0 1 0-2 0
16. Bukaresti Dinamo 1 0 0 1 0-2 0

 

Kapcsolódók

Kimaradt?