Sikerrel kezdték az évet Szoboszlaiék, egy góllal győztek a törökök ellen

Nem játszott látványos mérkőzést, de győzelemmel folytatta régóta tartó veretlenségi szériáját a magyar labdarúgó-válogatott. Törökország ellen Szoboszlai Dominik talált be tizenegyesből, gólja elég is volt a sikerhez.

Lejátszotta idei első mérkőzését a magyar férfi futballválogatott. A törökök elleni felkészülési meccsre megtelt a Puskás Aréna.  Marco Rossi kísérletezés helyett erős kezdőt küldött a pályára, a kulcsemberek mellett érdemes megemlíteni a tavaly sérüléssel küzdő Gulácsi Péter és Schäfer András visszatérését a kapuba.Fotó: MTI/Illyés Tibor

A találkozó első lehetősége a törökök előtt adódott, Kökcü lövése nem sokkal gurult el a kapu mellett. Mindkét válogatott szervezetten, óvatosan kezdte a játékot. Passzolgatáson és az említett lövésen kívül nem történt említésre méltó az első negyed órában. Gulácsinak nem sokkal később először kellett védenie, támadásban ekkor aktívabbak voltak a törökök.

Nehezen akart beindulni a magyar csapat játéka, a 25. percben Sallai Roland találta el először a kaput, próbálkozása viszont nem volt különösebben veszélyes. Néhány perccel később ismét a Freiburg játékosa vezethetett veszélyes akciót, de szabályosan tudta szerelni őt a vendégek csapatkapitánya.

Kezdett felélénkülni a hazai játék, Szoboszlai szabadrúgása után Sallai veszélyeztett, közeli lövését Mert kapus tolta felé. Ezt követően ismét kevésbé eseménydús percek következtek, amelyek után a magyar hálóőrnek kellett lövést hárítania kétszer egymás után. Nem akadt több helyzet az első félidőben, amelynek végén Szoboszlai láthatóan mérgesen rúgta el a labdát. Vélhetően ő sem volt elégedett a játék képével.

A második félidőt sokkal jobban kezdték a hazaiak. Szoboszlai fejesét ugyan védte a kapus, Enes kezezése miatt viszont tizenegyest ítélt a játékvezető. Maga a csapatkapitány végezte el a büntetőt, magabiztosan vágta be a bal kapufa mellé.

A vezető találat ellenére aktívak maradtak a törökök is, klasszisuk, Csalhanoglu tesztelte távolról Gulácsit, aki ismét magabiztosan hárított. Várható volt, hogy kicsit előrébb fognak húzódni a törökök, így lehetőség nyílik a magyar ellentámadásokra. Egyik ilyent követően Szoboszlai próbálkozhatott szabadrúgással, az viszont most nem sikerült jól.

Később Varga előtt adódott nagy helyzet a második gólra, viszont esélyt adott Mert kapusnak, aki hárítani tudott. Nagyot védett néhány perc múlva Gulácsi is, akinek igazán jól sikerült a visszatérése a kihagyás után.

Az utolsó negyed órára ráfordulva egyre inkább a magyar térfélen zajlott a játék, a védelem állni tudta a sarat a török támadásoknál. Néhány perccel a vége előtt Nagy Zsolt kapott sárgalapot szabálytalanságát követően, oldalról jöhettek szabadrúgással a vendégek. A beadást követően ismét a magyar kapus ölében kötött ki a labda.

Többször nem tudtak veszélyeztetni a törökök a mérkőzésen, a magyarok viszont egy labdaszerzést követő helyzetet követően ismét kapuba találtak. Schäfer gólját azonban a VAR  les miatt érvénytelenítette, maradt tehát az 1–0-s végeredmény.

Marco Rossiék sorozatban tizenharmadik meccsükön maradtak veretlenek, győzelemmel kezdve az évet. A magyar csapat legközelebb kedd este játszik felkészülési mérkőzést, ezúttal Koszovó legjobbjai ellen, szintén hazai pályán.

Magyarország – Törökország 1–0 (0–0)

Puskás Aréna, Budapest

Vezette: B. Frankowski (Lengyelország)

Gólszerző: Szoboszlai Dominik (48.)

Sárga lapok: Nagy Zs. (86.), Kleinheisler L. (lefújás után), S. Akaydin (57.)

Szövetségi kapitányok: Marco Rossi, illetve Vincenzo Montella        

Kapcsolódók

Kimaradt?