„Semmi köze nem volt a régi edzőnek a rossz teljesítményhez” – Interjú Niczuly Rolanddal, a Sepsi OSK kapusával

A Sepsi OSK hálóőre, Niczuly Roland úgy érzi, a tavalyi norvégiai Bodö/Glimt elleni meccs volt a fő oka csapata korábbi rossz formájának, mert tudták, hogy történelmet írhattak volna az Európai Konferencia Ligába jutással. A kézdivásárhelyi származású kapus nem gondolja úgy, hogy egyéni teljesítménye visszaesett volna a kapuban az ősz folyamán, de csapatszinten letörtek, ez okozhatta szerinte a rossz formát. Bernd Storck érkezésével kapcsolatban elmondta, új lendületet hozott az OSK játékába, a bajnoki cím gondolata jelenleg távol áll tőlük, fő céljuk a rájátszásba jutás.

Niczuly Roland 1995-ben született Kézdivásárhelyen. Profi pályafutást a Kolozsvári „U” színeiben kezdte, 2016-ban szerződött Sepsiszentgyörgyre, ahol mára már alapember lett a kapuban. A Sepsi OSK színeiben kétszer nyert román kupát, kétszer pedig a szuperkupát is elhódította csapatával, tavaly pedig kis híján sikerült a klubnak főtáblára jutni az Európai Konferencia Ligában.

Fotók: a sportoló személyes archívuma

Beszélgetésünk során többek között az említett nemzetközi kupában való szereplésről és a kiesést követő rossz sorozatról is kérdeztük.

„A csapat mindig is jó volt, csak gyenge formába kerültünk. Semmi köze nem volt a régi edzőnek ehhez a teljesítményhez. Mi, játékosok voltunk a hibások. Az európai kupából való kiesés miatt letörtünk, mert éreztük, hogy történemet tudtunk volna írni és nagyon közel voltunk hozzá” – fejtette ki a véleményét az őszi szezonban produkált rossz szériával kapcsolatban Niczuly Roland.

Nyilatkozatában a sepsiszentgyörgyi kapus arra a fordulópontot jelentő mérkőzésre utalt, amelyet a norvég Bodö/Glimt otthonában vesztettek el hosszabbítás után 3–2-re. A párharc első mérkőzésén sikerült Sepsiszentgyörgyön hátrányból kiharcolni a döntetlent, Norvégiában pedig ismét hasonló forgatókönyv érvényesült a rendes játékidőben.

Niczuly visszaemlékezett az Európai Konferencia Ligából való kiesés körülményeire, amelyeknek akkoriban a romániai sajtóban is nagy visszhangja volt.

„Nagyon le voltunk törve. Aki emlékszik arra a mérkőzésre, láthatta hogyan estünk ki. A bírók száz százalékos mértékben hibásak voltak a végeredményért. Nagyon közel voltunk a csoportkörhöz, ez a Sepsi OSK számára történelmi nap lehetett volna. Akkor megmutattuk, hogy erős csapat vagyunk és csak a játékvezetők által tudtak kiütni minket” – idézte fel a történteket a kapus.

A következő hónapokban a csapat formája jelentősen leesett a szezon elejéhez képest, Niczuly nem érzi úgy, hogy az ő egyéni teljesítménye jelentősen visszaesett volna a kapuban. Úgy érzi, másfél hónap után sikerült talpra állni és eljutni – a szintet tekintve – oda, ahol lenni szeretnének.

Bernd Storck érkezésével kapcsolatban az OSK hálóőre elmondta, új lendületet hozott a csapat játékába, hiszen egyetlen vereséget sem szenvedtek el vele, mióta a kispadon ül (beszélgetésünk még a múlt hétvégi Aradi UTA elleni 2–1-es vereség előtt zajlott, ami megszakította ezt a jó sorozatot – szerk. megj.). Szerinte a német tréner megfelelő fegyelmet tart az öltözőben és egyelőre az eredmények is őt igazolják.

„A bajnoki cím jelenleg messze van tőlünk, a fő célunk az, hogy ott tudjunk lenni a rájátszásban, remélem ezt teljesíteni is tudjuk” – tette hozzá az elmondottakhoz Niczuly.  A csapat egyébként 23 lejátszott mérkőzés után jelenleg a tabella 6. helyén áll, a pozíció megtartása pedig éppen elég lenne a felsőházba jutásra.

Bár múlt hét elején egyes romániai portálok még azt pedzegették, hogy a Sepsi OSK hálóőrének neve is felmerülhet a Rapid Bukaresttől Atlético Madridhoz távozó Horațiu Moldovan pótlására, maga Niczuly is megerősítette, csak sajtóhírről volt szó. Semmilyen hivatalos megkeresés nem érkezett ezzel kapcsolatban és a bukaresti csapattól sem beszélt senkivel, végül Marian Aioani lett a tényleges befutó a posztra.

A kézdivásárhelyi származású kapus a válogatottság kérdésével kapcsolatban úgy gondolja, nem az ő feladata megállapítani, miért nem kapott eddig meghívót a nemzeti csapatba. Elfogadja a döntéshozók álláspontját és jelenleg nem szeretne aktívan foglalkozni ezzel a témával.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?