banner_phBMMWg3_970x250_Mol_HU.jpg
banner_6stHcYKY_300x250_Mol_HU.jpg

Sajtóhír: így döntött az UEFA Sebastian Colțescu „feketézős”-ügyében

Elfogadta az UEFA Sebastian Colțescu magyarázatát, hogy csak Ovidiu Hațegan játékvezetőnek akart segíteni Pierre Webo azonosításában, amikor a PSG-Basaksehir BL-mérkőzésen „lefeketézte” a török bajnokcsapat másodedzőjét - írja a spanyol sport.es című lap jól informált újságírója. 

A Sport című spanyol sportlap szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) arra a következtetésre jutott, hogy a negyedik játékvezetőként ténykedő Sebastian Colțescu nem rasszista szándékkal „feketézte le” Pierre Webót, az Isztambul Basaksehir csapat másodedzőjét a Paris Saint Germanin elleni Bajnokok Ligája mérkőzésén, hanem csak így akarta segíteni Ovidiu Hațegan játékvezetőt a sorozatos reklamálásaival sárga lapot kiérdemlő szakember azonosításában.

Mint korábban írtuk, Sebastian Colțescu szavait követően óriási botrányt tört ki a Parc des Princes stadionban, a csapatok tiltakozásképpen levonultak a pályáról, a mérkőzést másnap játszották le egy másik játékvezetői brigád vezetésével.

A mérkőzés másnapján az UEFA vizsgálatot indított, amely több mint két hónappal az incidens után, még mindig nem hozott végleges döntést. A sport.es információi szerint a Nyon-i sportvezetők arra a következtetésre jutottak, hogy Colțescu „ăla negru" (az a fekete - szerk. megj.) kifejezése nem volt rasszista, ezért a román játékvezető „megússza” a legsúlyosabbnak számító 10-12 mérkőzésre szóló eltiltást. Ugyanakkor azt is megállapították, hogy a román sípmesternek el kellett volna kerülnie a sérelmezett kifejezés használatát, és 1-2 mérkőzéses eltiltást kaphat.

Ennek viszont már nem fog tudni érvényt szerezni az UEFA, ugyanis Sebastian Colțescut visszavonták a nemzetközi mérkőzések vezetésére jogosult elít játékvezetői csoportból.

Kapcsolódók

Kimaradt?