Rendkívüli közgyűlést hívott össze a spanyol szövetség Rubiales csókja miatt

A Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) rendkívüli közgyűlést hívott össze péntek délre azt követően, hogy a szervezet elnöke, Luis Rubiales szájon csókolta a női válogatott egyik játékosát a világbajnokság díjátadó ünnepségén.

Rubiales (jobbra) nem kíván lemondani | Fotó: Spanyol Labdarúgó-szövetség

A sportszervezet közölte, hogy belső vizsgálatot indított az ügyben, miután többen illetlennek tartották a 45 éves sportvezető viselkedését a válogatottal aranyérmet nyert Jenni Hermosóval szemben. Politikai hangok is felszólaltak az ügyben, miniszterek egyhangúan kérték nyilvánosan Rubiales lemondását, ugyanakkor Pedro Sánchez kormányfő is elfogadhatatlannak nevezte az egykori labdarúgó viselkedését. A kormány az igazságügyi minisztérium révén kilátásba helyezte, hogy feljelentés tesz az illetékes sportbíróságon.

A spanyol AS sportnapilap úgy tudja, hogy Rubialesnek egyelőre nem áll szándékában lemondani. Emlékezetes, hogy az esetet követően azt mondta, hogy mindössze két barát ünneplésének lehettek szemtanúi a Sydney-ben tartott ceremónián. Hermoso is védelmébe vette a RFEF elnökét, és azt mondta: „egy teljesen spontán, kölcsönös gesztus volt a mérhetetlen győzelmi öröm hatására.”

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?