Rapport Richárd búcsút intett Romániának, ismét magyar színekben versenyez

Újabb felvonáshoz érkezett a Rapport Richárd-féle szappanopera, a sakkozó a magyar férfi sakkválogatott tagjaként vesz részt a szeptember 10-én kezdődő budapesti sakkolimpián.

Ezt Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár jelentette be a hétfői sajtótájékoztatón, számolt be az MTI. Az államtitkár hangsúlyozta, fontosnak tartják, hogy olyan feltételeket biztosítsanak a sportági szövetségeknek, hogy a lehető legjobb körülmények között készülhessenek fel a nagy nemzetközi megmérettetésekre, és már egy éve az volt a célja, hogy ha már Magyarország rendezi a sakkolimpiát, akkor a lehető legerősebb válogatott vegyen részt az eseményen.Rapport Richárd | Fotó: Facebook/Rapport Richárd

A 2022 óta román színekben versenyző, ám az állampolgárságot végül fel nem vevő Rapport Richárd szerint régóta várt pillanat jött el, hálás, hogy itt lehet és nagyon izgatott. Az MTI kérdésre elmondta, nagy kő esett le a szívéről azzal, hogy el tud engedni egy keserédes érzést, és úgy gondolja, hogy ettől a játéka is javulni fog. Kijelentette: az olimpiához csak úgy lehet hozzáállni, hogy a győzelem a cél.

A magyar válogatottnak Lékó Péter is tagja less, aki szerint szinte csodálatos módon jött össze kettejük visszatérése. Hozzátette: tavaly május 28-án volt az első beszélgetése erről Polyánszky Zoltánnal, a Magyar Sakkszövetség elnökével, majd decemberben Schmidt Ádám is becsatlakozott a tárgyalásokba, és ez vízválasztónak bizonyult. Elismerte, hogy sokáig nemet mondott, mert az volt a feltétele, hogy csak akkor vállalja a szereplést, ha Rapport Richárd is ott lesz a csapatban.

“Nagyon megható számomra ez a pillanat, ha egy ország ennyire bízik bennem és azt akarja, hogy térjek vissza, az óriási elismerés. Örülök, hogy itt lehetek” - fogalmazott Lékó, aki elárulta, hogy 2019 novemberében Ulcinjban egy csapat Európa Kupán volt az eddigi utolsó versenypartija, akkor éppen Rapport Richárddal együtt. Hozzátette: azóta sem távoldott el a sakktól, egy-egy csapatbajnokságba beszállt, edzői feladatai is voltak, és minden erejével azon lesz, hogy ki tudja hozni magából azt a tudást, ami benne van.

Rapport és Lékó legutóbb 2014-ben szerepeltek együtt magyar válogatottban, és azóta külön-külön még egyszer voltak újra csapattagok.

Kapcsolódók

Kimaradt?