Rangadót nyert a Bölöni László vezette Panathinaikosz

Fotó: PAONagyon fontos mérkőzést nyert meg vasárnap este a Bölöni László által irányított Panathinaikosz Athén: a Zöldek a közvetlenül előttük álló PAOK Szalonikit győzték le 2-1-re, és megerősítették playoff helyüket.

Mint korábban írtunk, görög sajtóhírek szerint a 68 éves marosvásárhelyi tréner a hónap elején közel állt a menesztéshez, miután több hangadó játékosa is azzal a kéréssel fordult Jannisz Alafuzoszhoz, a Pana tulajdonosához, hogy rúgja ki a Bölönit. A helyzet még súlyosabbá vált miután a PASZ Jánina a Görög Kupában aratott győzelme után a bajnokságban is megverte a Panathinaikoszt. A vezetőség válságtanácskozást hívott össze, és további bizalmat szavazott Bölöninek.

Ezt követően jutottunk el a Panathinaikosz-PAOK rangadóhoz, amelyen a Zöldek a 39. percben Macheda góljával előnyhöz jutottak, majd a 82. percben megduplázta a vezetést. A PAOK ugyan két perccel később Krmencik révén szépíteni tudott, de ereje már nem volt az egyenlítésre.

A mérkőzés után Bölöni optimistán nyilatkozott a csapat jövőjét illetően, szerinte „jól fognak szerepelni a playoffban”.

Fotó: trifillakia.gr„Sokan tudják, hogy nehéz időszak áll mögöttünk. Ez megerősítette a csapategységet, és következésképpen jobban is játszunk. Játékosaim dícséretet érdemelnek nem csupán a mai győzelemért, hanem az egész mögöttünk álló időszakért. Az előző meccseket, az edzéseket és a szállodában közösen eltöltött időt beleértve” – fogalmazott az edző. Hozzátette: számára a legnagyobb élmény a szünetben folytatott öltözői beszélgetés volt, amiről nem akart részleteket elárulni.

A legendás marosvásárhelyi futballista tavaly október 19-én ült le a Panathinaikosz Athén kispadjára, amely az irányítása alatt lejátszott 24 mérkőzésből 13-t megnyert, 4 találkozót döntetlenre hozott, 7 meccset pedig elveszített. A Zöldek 26 forduló után a görög Szuperliga tabellájának 5. helyén állnak 22 pontos lemaradással az éllovas Olympiacos mögött, viszont a közvetlenül előtte álló csapatok – Aris (51 pont), AEK (48 pont), PAOK (46 pont),– látótávolságon belül vannak Bölöni alakulata számára.

Kapcsolódók

Kimaradt?