Peking 2022: a Magyar táncok dallamára vonult be a magyar küldöttség

Fotó: MTIJohannes Brahms: Magyar táncok című művének dallamára vonult be a magyar delegáció a pekingi téli olimpiai játékok megnyitóünnepségén. A zászlót két alpesi síző, Kékesi Márton és Tóth Zita vitte. 

„Nagy megtiszteltetés számomra a kiválasztás. Felemelő érzés, hogy az olimpia legmonumentálisabb eseményen vihetem a magyar zászlót” – mondta korábban Kékesi Márton az MTI-nek. „Nem számítottam rá, hogy már az első olimpiámon ilyen kitüntetésben lesz részem. Ez lesz életem egyik legnagyobb pillanata és már nagyon várom!” – fogalmazott Tóth Zita.

A román delegáció 21 sportolót foglal magába, köztük a gyergyószentmiklósi Lőrincz-Sára Tímea, aki a női sífutók 10 kilométeres klasszikus számában és sprintben is rajthoz fog állni. 

A megnyitó egy, az olimpiák megnyitóján szokásos imázsfilmmel kezdődött, amiben a főszerepet a tornának otthont adó ország, Kína kapta. Az imázsfilmet követően kezdődött hivatalosan az ünnepség, az évszakok bemutatásával. A tavaszt egy pitypang szimbolizálta. Érdekesség, hogy az előadók között nincsenek profi színészek.

Az ünnepség első meghatározó momentuma egy pitypang alakú tűzijáték volt, ami nagy sikert aratott a nézők között is. Az ünnepségen részt vett a Kínai Népköztársaság elnöke, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is.

A rendező ország zászlójának megjelenésével vette kezdetét a nyitóünnepség. A zászlót önkéntesek adogatták végig az arénán, ezt trombitaszó kísérte. A zászló bevonulását követően a kínai himnusz előtt tisztelegve állt fel az aréna közönsége.

Kínai tintával szimbolizálják az időt a megnyitón. Az ünnepség hatalmas volumenét jelzi, hogy 2019-ben kezdték el azt tervezni, a látványos mutatványokat LED-falakkal oldják meg a rendezők. A hatalmas, kiemelkedő LED-falon a korábbi téli olimpiák rendező országai, városai előtt tisztelegnek.

Az olimpiai öt karika végül egy olvadó jégkockáből „nőtt ki”. A jégtörés a határok ledöntését, az egymáshoz való közeledést hivatott szimbolizálni.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke beszédében először köszöntött mindenkit, köztük a kínai elnököt, valamint az olimpikonokat is, majd minden kínainak boldog új évet kívánt. „A tigris éve olimpiai év” – mondta, szerinte mindkettő egyet jelent az ambícióval, bátorsággal, erővel. Ennek köszönhető Bach szerint, hogy Kína mára téli sportnemzet, ez új korszakot nyit a világ téli sportjában, új szintre emeli a téli sportokban való részvételt - jelentette ki.

A kínaiakat nagylelkű vendéglátóknak nevezte, ezt nagyon megköszönte nekik. Külön köszönetet mondott az önkénteseknek és orvosoknak, akiknek köszönhetően „otthon és biztonságban érezhetjük magunkat”.

Thomas Bach beszédét követően Hszi Csin-Ping, a Kínai Népköztársaság elnöke ünnepélyesen megnyitotta a 2022-es téli olimpiai játékokat.

Az olimpiai himnuszt egy kínai gyerekkórus adta elő, méghozzá görögül. A szervezők tájékoztatása szerint a gyerekek három hónapon keresztül gyakoroltak erre az előadásra. 

A sportolók nevében két kínai versenyző, a bírók és edzők nevében szintén kínai bíró és edző mondja az eskü szövegét. Az eskü szövege szerint a fair play mellett kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a diszkrimináció kizárására is.

Kínai sportolók hordozzák körbe az arénában az olimpiai lángot. Előbb a korábbi generációk képviselői adták kézről-kézre a lángot, az utolsó fáklyát két, a kétezres években született, fiatal sportoló helyezte be az országok nevéből formált óriási hópehely közepébe.

Kapcsolódók

Kimaradt?