Peking 2022: Thomas Bach találkozik Peng Suajjal

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a pekingi téli játékok buborékjában találkozik Peng Suaj teniszezővel, akit egy ideig eltűntként kezeltek.

Fotó: Agerpres/EPA„Örülök, hogy személyesen találkozunk, és ő is hálás a lehetőségért. Amint a szigorú előírások lehetővé teszik, leülünk beszélgetni” – jelentette ki csütörtökön a német sportdiplomata, hozzátéve, ha a kínai játékos bármilyen vizsgálatot szorgalmaz, a NOB mögötte áll.

Bach novemberben mintegy fél órán át videotelefonon beszélt Penggel, és akkor megállapodtak abban, hogy a közeljövőben személyesen is összefutnak.

A 36 éves, párosban kétszeres Grand Slam-tornagyőztes teniszező közösségi oldalán egy november 2-i bejegyzésben szexuális zaklatással vádolta meg Csang Kao-li korábbi kínai miniszterelnök-helyettest, azt követően pedig sokáig nem adott életjelet magáról. A kínai sportági szövetség és a kormány sem kommentálta érdemben az ügyet, a közösségi oldalakon pedig letiltották az ezzel kapcsolatos vélemények megjelenését. A kínai kormánypárt nem közölte azt sem, hogy vizsgálja-e, mi történt Peng és a 75 éves Kao-li között, aki 2018-ban szinte teljesen eltűnt a közéletből. Később az állami televízióban elhangzott egy Pengnek tulajdonított angol nyelvű nyilatkozat, amelyben visszavonta korábbi vádjait, majd egy kínai ifjúsági tornán készült videón a pálya mellett állva integetett és teniszlabdákat írt alá a gyerekek számára.

Peng eltűnése miatt politikusok és teniszezők a világ különböző részéről adtak hangot aggodalmuknak. A női tenisztornákat szervező WTA decemberben felfüggesztette a kínai versenyeket a játékos helyzete miatt.

Kapcsolódók

Kimaradt?