Eltűnt a kínai teniszező, miután szexuális erőszakkal vádolt meg egy magasrangú vezetőt

Peng Suaj, Kína egyik legnagyobb sportsztárja, november 2-án, a Weibo nevű kínai közösségi felületen írt posztjában azt állította, hogy a volt miniszterelnök-helyettes, Csang Kao-li szexre kényszerítette őt. A november 2-i írás óta nincs információ a sportolónőről – írja a Portfólió.

Peng szexuális erőszakról szóló posztját a kínai cenzorok levették, de így is elterjedt. Az ezzel kapcsolatos későbbi bejegyzések és reakciók, illetve még az olyan kulcsszavak is, mint a „tenisz”, szintén blokkoltnak tűntek, és számos Pengre való találatot eltávolítottak a kínai internetről – írja a brit Guardian.

A kínai feminista csoportokat és nemzetközi teniszsztárokat is magában foglaló mozgalom aggodalmát fejezi ki az egykori kínai teniszezőnő, Peng Suaj holléte miatt.

A Női Tenisz Szövetség (WTA) elnöke és vezérigazgatója, Steve Simon „teljes, tisztességes és átlátható” vizsgálatra szólította fel a kínai kormányt.

Peng 2013-ban Wimbledonban, majd 2014-ben a francia nyílt teniszbajnokságon nyert páros címet, és ezt követően a világranglista élén is állt.

A holléte miatti növekvő aggodalom közepette kínai aktivisták olyan szöveget vetítettek ki épületekre, mint például hogy „hol van Peng Suaj?”.

(Nyitókép forrása: Peng Suaj Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?