Öt serpa hozta le a tapasztalt hegymászó földi maradványait a Himalájában

Holtan találtak rá Luis Stitzinger tapasztalt német hegymászóra a világ harmadik legmagasabb hegycsúcsán a Himalájában.

A hegyivezetőként és síoktatóként is ismert Stitzingert múlt hét csütörtökön nyilvánították eltűntnek. Az 54 éves hegymászó egyedül vágott neki a 8586 méter magas, India és Nepál határán található Kancsendzönga meghódításának.

Stitzinger holttestét 8400 méteren találták meg, és öt serpa hozta le a földi maradványait – erről a Himalayan Times című helyi lap szerint Mingma serpa adott tájékoztatást, aki a Mount Everesten eltűnt Suhajda Szilárd ügyében is megszólalt korábban.

Mingma cége, a Seven Summit Treks szervezte Stitzinger expedícióját is. Úgy tudni, hogy az extrémsportokat kedvelő német mászó oxigénpalack nélkül indult útnak. Azt tervezte, hogy még a mostani szezonban sítalpakon ereszkedik le a Kancsendzöngáról. Korábban hét, több mint 8000 méter magas hegyen is síelt már, és időnként felesége, a szintén képzett hegymászó Alix von Melle is elkísérte.

Mint korábban írtuk, a Himalája idén magyar áldozatot is szedett, a Maount Everestre serpa és oxigénpalack nélkül induló Suhajda Szilárd múlt héten tűnt el. A magyar alpinistáról kedd este emlékeztek meg a budapesti Szemlő-hegyen. Pár nappal ezelőtt már kiderült, hogy a család döntése értelmében Suhajda holtteste a hegyen marad.

Sajnos a Kancsendzönga is ismerősen csenghet a magyar fülnek, Erőss Zsolt és Kiss Péter ugyanis ott vesztette életét tíz évvel ezelőtt. Miután három éjszakát is 8000 méter fölött töltöttek, feladták a keresésüket, és hivatalosan is eltűntnek nyilvánították a párost.

Kapcsolódók

Kimaradt?