Női vízilabda Eb – Sima győzelemmel negyeddöntős a magyar csapat

A magyar női vízilabda-válogatott a papírformának megfelelően 27-4 legyőzte a cseh csapatot, ezzel bejutott a nyolc közé az Eindhovenben zajló Európa-bajnokságon. Mihók Attila és Cseh Sándor együttese a keddi negyeddöntőben az olaszok ellen ugrik medencébe.

A tornán egy olimpiai kvótát osztanak ki, a világbajnok házigazda holland és a címvédő, vb-döntős spanyol válogatottnak már biztos a párizsi részvétele, így ezt a két csapatot leszámítva a legjobb szerez ötkarikás indulási jogot.

Fotók: MTI

Hasonló mérkőzésre számíthattak a magyarok, mint vasárnap a horvátok ellen, akiket 17-2-re győztek le, a csehek papíron még gyengébb játékerőt képviselnek, 27 éve nem jártak Eb-n, de Hollandiában már két csoportmeccsüket is megnyerték a második divízióban.

A 15 fős magyar keretből ezúttal a csapatkapitány Keszthelyi Rita, illetve a horvátok ellen előző nap szemsérülést szenvedő Gurisatti Gréta maradt ki. Utóbbival kapcsolatban Mihók Attila a találkozó előtt elmondta, várhatóan a negyeddöntőben sem számíthat majd a játékára.

A magyarok első négy támadásukból könnyű gólokat szereztek, a cseheknek szinte esélyük sem volt Magyari kapujáig eljuttatni a labdát, végül Tiba segítségével szépítettek, a magyar bekk blokkolásával a hálóba továbbított. Az első negyedet végül 7-2-re nyerték a fehér sapkában játszó magyarok, akik a nagyszünetre kilenc góllal elléptek (13-4).

A magyar csapat már a harmadik negyed elején elérte a horvátok ellen szerzett 17 gólt – a centerek, Parkes és Mahieu voltak ebben a periódusban a főszereplők –, végül ez volt a legjobb játékrésze, hiszen nyolc gólt lőtt és – ekkor már Neszmély Boglárkával a kapu előtt – egyet sem kapott.

A záró nyolc perc közepére minden magyar mezőnyjátékos feliratkozott a gólszerzők közé, Tiba volt az utolsó. A magyarok ezt a negyedet is kapott gól nélkül hozták le és végül 27-4-re diadalmaskodtak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?