Nemzetek Ligája: Lucescu koszovói győzelemmel tért vissza a román csapat kispadjára

Bár az első fél órában a hazaiak domináltak, Denis Man jó teljesítménye hozzásegítette háromgólos győzelmükhöz a románokat.

Péntek este megkezdte szereplését a román válogatott is a Nemzetek Ligájában. A Koszovó elleni idegenbeli mérkőzés több szempontból is különlegesnek számított, ugyanis legutóbb, a bukaresti Európa-bajnoki selejtezőn a román ultrák politikai üzenete miatt félbe kellett szakítani a játékot. A feszültség mellett fontos tényező volt az is, hogy Mircea Lucescu közel négy évtized után ismét szövetségi kapitányként irányíthatta a válogatottat.

A mérkőzést aktívabban kezdték a hazaiak, több támadást vezettek, mint a románok, de nem alakítottak ki igazán nagy helyzetet. Jellemző volt az első félidő nagy részére, hogy inkább a koszovóiak irányították a játékot, néha egyértelműen dominálva a mérkőzést.

Fotó: Román Labdarúgó-Szövetség honlapja

A játék képe alapján némileg váratlanul szerezte meg a vezetést a román csapat a. Denis Man gyors szólót követően tört be a tizenhatoson belülre, lövése pedig a kapus érintésével utat talált utat a hálóba. Lucescu játékosai még a szünet előtt megduplázhatták volna előnyüket, ismét Man alakított ki nagy helyzetet, lepasszolva a labdát csapattársának, Mihăilă azonban a kapufát lőtte telibe.

Egygólos román vezetésnél vonultak öltözőbe a csapatok. A második félidő elején már sikerült újabb gólt szerezniük, Man ugyanis első félidei jó játéka után tizenegyest harcolt ki. Răzvan Marin értékesítette a büntetőt, Murics kapusnak nem volt esélye védeni.

Ennél az állásnál már jóval egyértelműbbnek tűnt a helyzet, mint az első fél órában, nyugodtabban játszhattak a románok. Mihăilă második lövésével is a kapufát találta el. Ekkor már Lucescu csapata egyértelműen kézben tartotta az eseményeket.

A folytatásban nem volt esélye a koszovóiaknak szorosabbá tenni a játék képét, a meccs végéhez közeledve meg is szerezték a mindent eldöntő harmadik gólt a románok. Mihăilă lövését ugyan kivédte a kapus, de Denis Drăguș jól érkezett a kipattanóra és magabiztosan befejezte a helyzetet.

Ez a román-koszovói párharc sem ért véget kiállítás nélkül. Mergim Vojvoda rövid időn belül gyűjtött be két sárgát, így mehetett az öltözőbe. Nem volt viszont nagy jelentősége ennek a történésnek, az eredmény már nem változott, a román csapat tehát jól kezdett C divíziós csoportjában. A másik mérkőzésén Ciprus 1–0-ra győzött Litvániában.

Koszovó – Románia 0–3 (0–1)
Fadil Vokkri Stadion (Pristina)
Vezette: A. Aghayev (Azerbajdzsán).
Gólszerzők: Denis Man (40.), Răzvan Marin (51.), Denis Drăguș (82.)
Sárga lapok: E. Zsegrova (50.), E. Rexhbecaj (69.)., illetve N. Bancu (76.)., M. Vojvoda (81., 85.).

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?