Liga 2: Ilyés Róbert vette át az FK Csíkszereda irányítását

Ahogy azt már sejteni lehetett, az FK Csíkszereda hivatalosan is bejelentette, hogy Ilyés Róbert veszi át a klub másodosztályú csapatának irányítását. A vezetőedző sepsiszentgyörgyről teszi át a székhelyét szülővárosába.

A Sepsi OSK első osztályú labdarúgó-csapata az elmúlt héten tette közzé hivatalos közösségi oldalán, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott addigi másodedzőjével, Ilyés Róberttel. A csíkszeredai születésű szakember korábban, alsóbb osztályokban játékosként, majd játékos-edzőként is segítette az FK Csíkszeredát, most vezetőedzőként tért vissza a csapathoz. Mindezt hétfőn sajtótájékoztató keretében jelentette be Szondy Zoltán, az FK elnöke. A csapat kispadja azt követően maradt vezetőedző nélkül, hogy az elmúlt héten szerződést bontottak a német Werner Bürgerrel. A hétvégi bajnoki fordulóban a csapat másodedzője, Bajkó Barna állt az oldalvonal mellett.

„Mától Ilyés Róbert lesz a felnőtt csapatunk vezetőedzője. Ehhez a bejelentéshez két dolgot hozzátennék. Az első az, hogy megköszönjem Diószegi Lászlónak a segítséget, mert Róbertnek még másfél évig szerződése volt a Sepsivel. Az, hogy ilyen könnyen elengedték, egy baráti gesztus volt felénk, amit ezúton is megköszönök. A másik dolog az, hogy Ilyés Róbert hazajövetele csak egy lépés. Mi már évek óta próbáljuk a felnőtt- és az ifjúsági csapatok stábjait is helyi, volt játékosokkal, edzőkkel megerősíteni. Valószínűleg most ez a leglátványosabb lépés, de hozzáteszem, hogy az akadémiának nincs olyan csapata, ahol legalább egy csíkszeredai szakember valamilyen státuszban ne dolgozna” –fogalmazott a sajtóeseményen Szondy Zoltán.

Szondi Zoltán, Ilyés Róbert és Bajkó Barna Fotók: FK Csíkszereda | Farkas Endre

Ilyés Róbert elmondta, meglepetésként érte a megkeresés a klub részéről, ugyanakkor megtiszteltetésként élte meg a felkérést. Mint kifejtette: az elmúlt években magas szinten képezte magát, mint edző, UEFA A-licensszel rendelkezik, valamint sportegyetemet is végzett.

„Óriási megtiszteltetés és büszkeség, hogy a másodosztályban vezetőedzőkét dolgozhatok. Tudom, hogy nem könnyű feladat, hiszen amit az utóbbi években felmutatott az FK Csíkszereda a romániai labdarúgásban, magasra tette a lécet. Épp ezért a szurkolóknak is nagy lett az elvárásuk. Nagy feladat, de nem félek. Olyan energiákkal rendelkezek és olyan pozitív a hozzáállásom, hogy biztosan sok mindent el fogok érni ennél a klubnál” – emelte ki az új vezetőedző. Hozzátette: szeretnék a hátralévő öt forduló minden mérkőzését megnyerni.

Ilyés Róbert

Mint a szakember megosztotta: Bajkó Barna mellett Albu László lesz másodedzőként a segítségére. Mellettük Nagy Barna kapusedző, Keszler Áron videóelemző, Vellai Áron erőnléti edző lesz még a stáb tagja. Szondy Zoltán hozzáfűzte: amint a felsorolásból kiderült, a jövőben nem Albu László fogja vezetni a felnőtt női csapatot. A helyét átvevő szakember személyéről hamarosan tájékoztatni fogják a szurkolókat – emelte ki az FK elnöke.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?