Liga 1: nem hosszabbít edzőjével az UTA

Péntektől már nem Ionuț Badea az aradi labdarúgócsapat vezetőedzője – jelentette be honlapján és a közösségi oldalán az aradi klub kora délután.

Nem számítanak a továbbiakban a munkájára | Fotó: uta-arad.roA 46 éves szakvezető három és fél hónapja, az első osztályú bajnokság alapszakaszának 24. fordulója előtt vette át a csapatot László Bálint Györgytől, megbízatása pedig a szezon végéig szólt. Az UTA elnöksége úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a lejáró szerződést.

Az aradiak épp hullámvölgyben voltak a tréner érkezésekor, de Badeának sikerült „nyugalmat, stabilitást és folytonosságot teremtenie” – írta a klubvezetőség, egyúttal megköszönve az edző munkáját, emlékeztetve arra, hogy a vezetőedző négy saját nevelésű játékosnak adta meg a bemutatkozás lehetőségét az élvonalban, további két utánpótláskorú labdarúgót pedig beépített a nagycsapat keretébe.

Ionuț Badea az alapszakaszban 3-3 győzelem és döntetlen mellett 1 vereséget könyvelt el, de ezzel nem sikerült bejuttatnia az UTÁ-t a felsőházi rájátszásba. Az alsóházban ingadozó volt a csapat teljesítménye, 4-4 győzelem és vereség mellett 1 döntetlent jegyzett a csapat, amelynek tagjainak a szurkolók főleg a rossz helyzetkihasználást vetették a szemükre, ugyanis sok meccsen a pontszerzés sem jött össze az ordító ziccerek elpuskázása miatt. Az UTA az alsóházi rájátszás (play out) 5., összességében a bajnokság 11. helyén fejezte be a 2021–2022-es idényt.

Az UTA egyelőre nem nevezte meg Badea utódját.

Kapcsolódók

Kimaradt?