Liga 1: bejelentette az UTA Claudiu Keserü leigazolását

Bár már napok óta kész tényként volt kezelhető, az UTA vezetősége csütörtökön jelentette be hivatalosan, hogy leszerződtette Claudiu Keserü válogatott labdarúgót, aki legutóbb a bukaresti FCSB játékosa volt.

Az első osztályú bajnokság következő szezonjára készülő aradi csapat kétéves szerződést kötött a csatárral, és a megállapodás szerint a kontraktus további egy évvel meghosszabbítható. Mészár Sándor klubvezető nagy fegyverténynek nevezte a rutinos játékos leigazolását, hiszen személyében igazi húzóembert szerzett a csapat.

A nagyváradi születésű játékos több mint 600 meccset játszott a francia, a román, a katari és a bolgár élvonalban, ezeken 270-nél is több gólt szerzett. Háromszor volt gólkirály, és nagy tapasztalatra tett szert a nemzetközi válogatott és kupameccseken (a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában). Keserü 47 alkalommal húzta magára a román válogatott mezét, és 13 gól jegyzett a nemzeti csapatban.

Aradhoz kötődő hír, hogy a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) és a helyi poglármesteri hivatal közti megállapodás értelmében július 9-én, szombaton 20.30-tól a Neuman Ferenc Arénában rendezik a 2022–2023-as szezon nyitómérkőzését, a bajnoki címvédő Kolozsvári CFR és a Román Kupa-győztes Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK párharcát a Szuperkupáért.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?