Konferencia Liga: pontosztozkodás a Fellegváron, a CFR továbbra is utolsó a D-csoportban

Fotó: Riti József AttilaMásodik mérkőzésén sem tudott nyerni a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia Liga D-csoportjában, a vasutasok csütörtök este hazai pályán fogadták a dán Randers FC csapatát, amellyel 1-1-es döntetlent játszottak.

Joggal tartott Dan Petrescu, a Kolozsvári CFR vezetőedzője a Randers FC fizikális játékától, a mérkőzés elején a vendégek elsősorban ennek köszönhetően tudták magukhoz ragadni a kezdeményezést, a játék főleg a CFR térfelén zajlott. A mérkőzés első nagy helyzetét a 34. percben jegyezhettük fel, amikor a dánok szép passzjátékkal vitték be a labdát a kolozsvári tizenhatosban levő Stephen Odey-nek, aki - Figueiredo mellett – megcélozta a hosszú sarkot. A kész gólt Cristian Manea akadályozta meg, a CFR jobbhátvédje a gólvonalról vágta ki a labdát. Nem sokkal később a másik kapunál is izzott a levegő, Adrian Păun lövését hárítani tudta Patrik Carlgren, majd a kipattanóra rástartoló Gabriel Debeljuh gyanús körülmények között került a gyepre. Miközben a kolozsvári játékosok és szurkolók a kimaradt büntető miatt füstölögtek, a Randers végigvitt egy gyors ellentámadást, majd az ezt követő szögletből Alhaji Kamara fejesével megszerezte a vezetést.

A második félidőt sokkal dinamikusabban kezdte a CFR, s ez elsősorban Mihai Bordeianu beállásának volt köszönhető. A vasutasok középpályása rendezte a középpályát, a CFR sokkal többet birtokolta a labdát. Két távoli lövéssel is próbálkozott, az egyik a keresztbe mozgó Debeljuhról pattant vissza, a másikat fogta a kapus. Félóra volt még hátra, amikor Dan Petrescu ismét frissített támadóalakzatán, behozta Denis Alibecet és Claudiu Petrilát. A CFR játéka még offenzívabbé vált, de szerencse is kellett ahhoz, hogy a dánok ne duplázzák meg előnyüket, amikor Kehinde lövése a keresztlécről pattant vissza. A hazai gól ott lógott a levegőben, és a 68. percben az Alibec, Deac, Petrila útvonalon fűzött passzjáték a Randers tizenhatosában találta Petrilát, aki a tizenegyes pont közeléből megszerezte az egyenlítést.

A pontosztozkodáshoz egyik félnek sem fűlt a foga, ezért a mérkőzés hátralevő része borzalmasan izgalmasan alakult, mindkét kapunál veszélyes helyzeteket dolgoztak ki, de több gól nem esett. Az 1-1-es döntetlen azt jelenti, hogy a Kolozsvári CFR megszerezte ugyan első pontját a Konferencia Ligában, de továbbra is a D-csoport utolsó helyét foglalja el.

A kvartett másik mérkőzésén az AZ Alkmaar 1-0-ra legyőzte a cseh Jablonec FK csapatát.

Konferencia Liga, D-csoport
1. AZ Alkmaar          4 pont
2. Jablonec FK          3
3. Randers FC           2
4. Kolozsvári CFR     1

Kapcsolódók

Kimaradt?