Konferencia Liga: a CFR-nek esélye sem volt a pontszerzésre az AZ Alkmaar ellen

Pár napon belül második vereségét szenvedte el a Kolozsvári CFR, amelyet a Liga 1-es Bukaresti Rapid (0-2) után a holland AZ Alkmaar is legyőzött. A fellegvári találkozót az UEFA Konferencia Liga D-csoportjának 3. fordulójában rendezték meg és 1-0-s vendéggyőzelemmel zárult.

Az egyre súlyosbodó járványhelyzet ellenére közel 4 ezren látogattak ki csütörtök este a Constantin Rădulescu stadionba, hogy kiszurkolják a Kolozsvári CFR első győzelmét az idén induló UEFA Konferencia Ligában. A vasutasok az első két fordulóban csak egy pontot szereztek (0-1 a cseh Jabloneccel és 1-1 a dán Randersszel – szerk. megj.), így a D jelű kvartett utolsó helyét foglalták el.  Dolgukat nehezítette, hogy papírforma szerint a csoport legjobb játékerőt képviselő csapata, a holland AZ Alkmaar érkezett a Fellegvárra.

A vendégek már a mérkőzés elején „eldugták a labdát”, az AZ nyomasztó mezőnyfölényt alakított ki. Ami még aggasztóbb volt kolozsvári szemszögből, hogy támadásaikat sorra lövésig tudták vinni. Jordy Clasie féltávoli kapáslövése a jobb kapufa tövéről vágódott kifele, majd Vangelisz Pavlidisz löketénél kellett nagyot védenie Cristian Bălgrădeannak. Ahogy mondani szokták a gól a levegőben lógott, és nem is kellett rá sokáig várni. A 18. percben az AZ japán jobbhátvédje ideálsi labdával találta meg a CFR tizenhatosában Jesper Karlssont, aki Cristi Maneát megelőzte a hosszú sarokba fejelte a labdát és megszerezte a vendégeknek a vezetést.Fotó: UEFA Conference League

Az Alkmaar taktikai fegyelmezettsége ezután ütött ki igazán, a hollandok, bár Dan Petrescu csatapának visszavonásával átengedte nekik a pályát, megelégedtek azzal, hogy semleges területen járassák a labdát. Így alakulhatott ki az a 70/30 százalékos labdabirtoklási fölény, amelyet szünetben bocsátott rendelkezésünkre az UEFA statisztikusa.

Bismark Boateng pályára küldésével megváltozott a játék képe, a CFR sokkal több labdát tudott szerezni középpályán, amiből pár perc leforgása alatt több veszélyes akciót dolgozott ki, mint az egész első félidőben. Dan Petrescu újabb és újabb támadó szellemű cserékkel (Petrila, Alibec, Costache, Sigurjónsson) erőltette az egyenlítő gólt, de Pascal Jansen csapata rutinosan lezárta a kapu felé vezető útvonalakat és sikeresen megtartotta az első félidőben kiharcolt vezetését.

A Kolozsvári CFR három forduló után továbbra is a csoport utolsó helyén áll, a vasutasok számára vigasz a bánatban, hogy a kvartett másik összecsapása, a Jablonec FK– Randers FC mérkőzés 2-2-s döntetlennel ért véget, így a 7 pontos, és a csoportgyőzelemre legesélyesebb AZ Alkmaar mellett mindhárom másik csapatnak van még esélye a továbbjutásra.

UEFA Konferencia Liga, D csoport, 3. forduló

  • Kolozsvári CFR–AZ Alkmaar 0–1
  • Jablonec FK–Randers FC 2-2

AZ Alkmaar        3     2      1      0     4-2     7 
FK Jablonec        3      1      1       1     3-3     4 
Randers FC         3     0     3      0     5-5     3
Kolozsvári CFR   3     0     1       2     1-3      1

Kapcsolódók

Kimaradt?