Katar 2022: Brazília és Argentína megtörné az európaiak sikersorozatát

Ecuador és a házigazda Katar vasárnapi mérkőzésével veszi kezdetét a XXII. labdarúgó-világbajnokság, amelyen Brazília és Argentína szeretné megtörni az európai csapatok 2006 óta tartó sikersorozatát.

A csaknem egyhónapos csúcsesemény több szempontból is egyedülálló lesz: egyrészt a Közel-Keleten először rendeznek vb-t - a helyszínkijelölést később számos kritika érte a feltételezett vesztegetések, a futballtradíció hiánya és az emberi jogok sérülése miatt -, másrészt először fordul elő, hogy télen bonyolítják le a tornát. Ezek a körülmények mindenképpen befolyásolják a vb alakulását.

A futballistáknak nem a 28 és 33 Celsius-fok közötti nappali hőmérséklet fog gondot okozni, hanem inkább az, hogy éjszaka sem hűl le a levegő 22 foknál jobban. Éppen emiatt tették át télre a torna rendezését, mert nyáron még elviselhetetlenebb hőség várta volna a játékosokat és a szurkolókat. A téli rendezés előnye viszont, hogy a labdarúgók még nincsenek „kifacsarva”, hiszen csak az idény közepén járnak, ami színvonalas összecsapásokat ígér. Ugyanakkor az minden válogatott számára problémát jelentett, hogy a bajnokságok csak egy héttel a vb-rajt előtt álltak le, így a megszokott háromhetes felkészülés helyett csupán öt-hat nap állt rendelkezésre a vb előtt.

Az elmúlt négy tornán mindannyiszor európai siker született, sorrendben az olaszok, a spanyolok, a németek és legutóbb a franciák révén, ilyen hosszú kontinentális sikerszériára pedig még nem volt példa. Ráadásul ezeken az eseményeken a nyolc döntős közül csak 2014-ben Argentína volt nem európai.

Az öt diadalával rekorder Brazíliának viszont minden esélye megvan arra, hogy megtörje az európai dominanciát. Egyrészt a selejtezősorozat mind a 17 mérkőzésén veretlen maradt, másrészt összességében az elmúlt három év 29 találkozóján egyszer kapott ki, méghozzá tavaly a hazai rendezésű Copa America döntőjében. És éppen akkori legyőzője, az ősi rivális Argentína lehet a nagy ellenfele ezen a vb-n. Az argentin csapat még régebben, 2019-ben szenvedett vereséget legutóbb, veretlenségi sorozata 36 találkozónál tart, azaz egyetlen meccsre van attól, hogy beállítsa az olaszok 2018 és 2021 között felállított világcsúcsát. Az argentinoknak plusz motivációt jelenthet, hogy szupersztárja, Lionel Messi a rekordbeállítást jelentő, ötödik, egyben utolsó vb-jére készül, azaz ez lesz az utolsó alkalma világbajnoki címre vezetni a nemzeti együttest. A PSG játékmestere Lothar Matthäus 25 vb-mérkőzést számláló csúcsát is megdöntheti, ha Argentína érintett lesz a legjobb négy között.

Európából a címvédő franciák mellett a spanyolok, az angolok és a németek tűnnek esélyesnek. Didier Deschamps együttese szintén veretlenül vívta ki a részvételt, tavaly pedig a Nemzetek Ligáját is megnyerte, viszont az Eb-n már a nyolcaddöntőben búcsúzott és az idei NL-sorozat is kifejezetten gyengén sikerült neki, tekintve, hogy hat összecsapásból csupán egyet nyert meg a világbajnok. Szintén nem túl jó előjel, hogy olyan világsztárok hiányoznak majd a kékektől sérülés miatt, mint Paul Pogba, N'Golo Kanté és Christopher Nkunku. A 2010-ben győztes spanyolok a selejtezők során ugyan Svédországban kikaptak, de így is magabiztosan jutottak ki Katarba, ráadásul az Eb-n is meggyőzően szerepeltek az elődöntős búcsúval, illetve idén a Nemzetek Ligájában is bejutottak a négyes fináléba. A keret erősségéről sok mindent elárul, hogy Luis Enrique szövetségi kapitány megengedhette magának azt a luxust, miszerint meghatározó futballistákat hagyjon otthon, ilyen Sergio Ramos, Thiago vagy David de Gea.

A legutóbbi vb-n elődöntős, a tavalyi Eb-n ezüstérmes angolok kerete ugyan kifejezetten erős, de idén távolról sem nyújtottak meggyőző teljesítményt, a magyar csapattól kétszer is kikaptak az NL-ben, ahol így búcsúztak az élvonaltól. Ugyanebben a csoportban a németek is nyeretlenek maradtak a magyarokkal szemben, de azért lényegesen jobb játékot mutattak, ráadásul a tavaly kinevezett szövetségi kapitány, Hansi Flick vezetésével 16 meccsből csupán egyszer - a magyaroktól - kaptak ki.

Számos világsztár valószínűleg utoljára szerepel vb-n: a portugáloknál a Messihez hasonlóan ötödik vb-jére készülő Cristiano Ronaldo, a legutóbb ezüstérmes horvátoknál Luka Modric, az uruguayiaknál Diego Godín, Edinson Cavani és Luis Suárez, de a belgák aranygenerációjának is ez lehet az utolsó esélye, hogy felülmúlja a négy évvel ezelőtti bronzérmes szereplést. A feltörekvő csapatok közül Hollandia és Dánia lehet a legveszélyesebb a favoritokra.

A vb 64 találkozóját öt város nyolc stadionjában bonyolítják le. A létesítmények közül hat új, egy újjáépített és egy felújított. A vb legnagyobb létesítménye a 80 000 néző befogadására alkalmas Luszail Stadion.

A FIFA mind a 211 tagországa benevezett a 2019 júniusától 2022 júniusáig tartó, összesen 865 meccset jelentő és 2424 gólt hozó selejtezősorozatba, amely után 31 válogatott csatlakozott az automatikusan résztvevő házigazdához, hogy a közel egy hónapos futballünnep során eldöntse: melyik nemzeti együttes a világ legjobbja. A magyarok - mint 1986 óta mindig - sikertelenül zárták a kvalifikációt, az európai I csoportban Anglia, Lengyelország és Albánia mögött, Andorra és San Marino előtt a negyedik helyen végeztek 17 ponttal.

A FIFA busásan díjazza a résztvevő válogatottakat: összesen 440 millió dollárt oszt szét a nemzeti szövetségeknek. A győztes 42 milliót, a döntő vesztese 30 milliót kap, de a csoportmérkőzések után búcsúzó 16 csapat is 9 millióval vigasztalódhat.

A futball-vb, amely a nyári olimpia után a világ második legnagyobb sporteseménye, a december 18-i döntővel zárul. Négy év múlva az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban tartják a futball újabb csúcsünnepét, a XXIII. labdarúgó-világbajnokságot - ismét a hagyományos, nyári időpontban.

Kapcsolódók

Kimaradt?