Ilkay Gündogan Barcelonában folytatja pályafutását

A spanyol bajnoki címvédő FC Barcelonánál folytatja pályafutását az angol Manchester Cityvel a mögöttünk hagyott idényben triplázó, azaz a bajnoki cím mellett FA-kupát és Bajnokok Ligáját nyerő német középpályás, Ilkay Gündogan, aki 2025-ig szóló szerződést írt alá egy éves hosszabbítási opcióval – jelentette be a két klub.

Ilkay Gündogan 2016-ban Pep Guardiola első igazolásaként a német Borussia Dortmundtól érkezett a Manchester Cityhez, melynek színeiben 304 mérkőzésen 60 gólt szerzett és 40 gólpasszt adott, a mögöttünk hagyott kiírásban pedig csapatkapitányként vezette a manchesterieket és nyolc góllal, valamint öt gólpasszal is kivette a részét a triplázásból.

A német középpályás a Manchester Cityvel ötször nyerte meg a Premier League-et, kétszer hódította el az FA-kupát, négyszer a Ligakupát és kétszer az angol Szuperkupát (Community Shield) az isztambuli BL-győzelem mellett.

Gündogannak bár nem elsődleges feladata a gólszerzés, a 2022–2023-as PL-idény utolsó meccsén kétszer is betalált az Aston Villa ellen, s ezekkel fordított és nyert végül 3–2-re a City, mellyel biztossá tette újabb bajnoki aranyérmét, míg az FA-kupa fináléját az ő góljával nyerte meg a City a Manchester United ellen.

Ilkay Gündogant bár Pep Guardioláék marasztalták, ő hosszabb távú szerződést szeretett volna, ezért úgy döntött, hogy elhagyja Manchestert, az FC Barcelona pedig arról számolt be, hogy Gündogannal mindenben megegyezett, a német középpályás pedig 2025 nyaráig szóló kontraktust írt alá, egy éves hosszabbítási opcióval.

A katalánok ismertették, hogy a szerződése lejártával ingyen érkező 32 éves középpályásnak 400 millió eurós kivásárlási árat szabtak.

Kapcsolódók

Kimaradt?