Hírek érkeztek a volt szövetségi kapitány állapotáról
A CT-vizsgálat eredménye nem biztató.
A bukaresti egyetemi sürgősségi kórház kedd délután tájékoztatott arról, hogy a nap folyamán komplex CT-vizsgálatot végeztek az intenzív terápiás osztályon fekvő Mircea Lucescun. A vizsgálatok eredményei korántsem adnak okot derűlátásra, hiszen több agyi iszkémiás stroke-ra utaló jelet, valamint tüdő-tromboembóliás gócokat mutattak ki a 80 éves futballedzőnél. A közlemény szerint a román válogatott pár napja leköszönt szövetségi kapitánya szigorú orvosi felügyelet alatt marad, kezeléséről további részleteket nem hoztak nyilvánosságra.

Emlékezetes, hogy Mircea Lucescu a válogatott edzőtáborában lett rosszul március 29-én. Kórházba került, defibrillátort ültettek be a mellkasába, de szívrohamot kapott, amikor pénteken kiengedték volna. Állapotát stabilizálták, de később romlani kezdett. Hétfőn kilátásba helyezték a mechanikus keringéstámogatás (ECMO) alkalmazását.
Kapcsolódó
Az egészségügyi miniszter, Alexandru Rogobete kedden kijelentette, a szakember állapota kritikus, a kilátásokról nem akart találgatásokba bocsátkozni.
Mint már írtuk, Lucescu fia, a Görögországban edző Răzvan Lucescu is hazautazott.
CSAK SAJÁT


