Giro d'Italia: a martonvásári huszárvágta lett a legkreatívabb szurkolói aktivitás

A martonvásári Szent László Huszáregyesület által bemutatott vágta kapta a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen a „legkreatívabb szurkolói aktivitás” díjat, amelyet a viadal olasz jogtulajdonosai és a Nemzeti Sportügynökség szakemberei ítéltek oda az esemény magyarországi nyitószakaszán bemutatott produkcióért.

A díjat Martonvásáron adták át kedden. A Martonvásár Városi Közszolgáltató NKft. keretében működő MartonKult iroda közleménye szerint a produkcióval a Fejér megyei település szándéka az volt, hogy ne csak Martonvásár, de egész Magyarország jó hírét vigye a világban, és pozitív országimázst közvetítsen.

A közlemény szerint a vágtát többször is elpróbálták az esemény előtt, az öt lovason kívül a huszáregyesület további három tagja segítette a helyszínen a produkció megfelelő megvalósulását. A vágtáról kisfilm is készült, amelyet a későbbiekben esemény- és városmarketing célokra kívánnak használni.

„A huszárvágtáról készült kisfilm sikere az esemény napján és az azt követő időszakban uralta a közösségimédia-felületeket és egyöntetű elismerést hozott Martonvásár és a huszáregyesület számára” – áll a közleményben. „Úgy véljük, hogy az esemény egyedi és megismételhetetlen ebben a formájában, és aki látta, emlékezni fog rá”.

Az idei Giro d'Italia első három szakaszát rendezték Magyarországon, a Budapest–Visegrád nyitóetap után egy fővárosi időfutamot, majd a Kaposvár–Balatonfüred útvonalat teljesítette a mezőny.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?