Foci Eb: Magyar továbbjutást vár a csoportból Király Gábor (INTERJÚ)

A száznyolcszoros válogatott Király Gábor bizakodva várja az Európa-bajnokság történéseit. A Maszolnak adott interjújában a néhány éve visszavonult kapus arról is beszélt, szerinte a magyar válogatott számára Svájc, Németország és Skócia egyaránt kellemetlen ellenfél lehet. Ezzel együtt képesnek tartja a csapatot arra, hogy teljesítsék a feladatot.

– 2016-ban jártak az Eb-n, akkor összejött a továbbjutás a csoportból. A résztvevő válogatottakat tekintve kiegyensúlyozottabb-e a mezőny, mint előtte?

– Nehéz megítélni. Minden korszaknak megvan a megfelelő varázsa. A 2016-os csapatban voltak fiatal és idős játékosok. Ez nem változott, csak az az érdekes, hogy akik akkor fiatalok voltak, most azok a tapasztaltabbak. Fejlődünk, egymás után harmadik alkalommal lépünk pályára az Európa-bajnokságon. Nagy Ádám, Lang Ádám és Fiola Attila már az előző két tornán is részt vett, mindenképpen fontos ez a fajta tapasztalatszerzés.Király Gábor | Fotó: Király Gábor személyes archívuma

– Mit gondol, mennyi esélye van a magyar csapatnak a továbbjutásra?

– Látszólag úgy tűnik, hogy ez egy könnyebb csoport, de nem feltétlenül mondhatjuk el ezt. Első ellenfelünk Svájc, ahol van egy olyan aranygeneráció, amelynek egyes tagjai utoljára léphetnek pályára. Biztos vagyok benne, hogy mindent bele fognak adni.

Németország az utóbbi fél évben erősebb lett. Kezd visszatérni a régi énjéhez. Nem másodlagos dolog, hogy náluk van az Eb, éppen ezért meg is akarják nyerni. Így is állnak hozzá, eufórikus hangulatban.

A skót fizikailag nagyon erős, masszív csapat. Hasonló, mint a mi időnkben, 2016-ban Izland volt. Kellemetlen csapat és egységes. Összeségében minden mérkőzésen lesz feladat, amit meg kell oldani. Képes erre ez a magyar válogatott, mindenképpen továbbjutást várok a csoportból.

– Jó formában zárt a magyar csapat az előző évben. A torna előtti felkészülési mérkőzések alapján mennyire lehet megítélni egy válogatott formáját?

– Fontos egy szövetségi kapitánynak, hogy mindenki a fedélzeten legyen. Kisebb sérülésekre nagyon figyelnek, hogy ne gyűrűzzenek tovább. Ha a stáb és a játékosok is jól felkészültek, akkor ezzel nem lesz probléma. Az utóbbi mérkőzések finomhangolások voltak, a kapitány hatásköre, hogy a kérdőjeles esetekben ki mellé teszi le a voksát és a különböző erőnlétű csapatok ellen kiket szerepeltet.

Rátérve a sportegyesületük tevékenységére, sikerült-e elérni, amit terveztek?

– 2006-ban indult az egyesület, jelenleg 250 gyereket foglalkoztatunk. Tehetségközpont vagyunk, ami Magyarországon az akadémia előszobájának számít. Nagyon jól fejlődnek edzőink is, nemzetközi tornákat tudunk rendezni. Hétvégén tizennyolc csapatos tornát szerveztünk édesapám emlékére. Dárdai Pál volt a sztárvendég, a Manchester United csapatával eljött szülőként Wayne Rooney is.

Próbálom az egyesületbe belefektetni a tizennyolc éves tapasztalatomat a fejlődés céljából. Szép komplexumunk van, ahol hét pálya van, rehabiliztációs központtal, négycsillagos szállodával, konditermekkel.

A tehetséggondozást nézve céljuk-e elérni azokat a vidéki régiókat is, amelyekre kevésbé tudnak figyelni az akadémiák?

–  Mi Vas vármegyében vagyunk, Magyarország nyugati részén. A gyerekek nagy része innen származik, vannak egyesek Budapestről, Ajkáról és Pápáról is. A fejlődés szempontjából minden lépcsőfok nagyon fontos. Egyik kapusunk Dunaszerdahelybe ment tőlünk, egyes gyerekek akadémiákra jutottak el. Itt van Ausztria vonzáskörzete is, tehát több opció is van számukra. Látják, hogy jó edzők foglalkoznak velük, a fejlődés érdekében be kell tartaniuk azokat a normákat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy jó játékosok legyenek.

 

Király Gábor 1976-ban született Szombathelyen. Szőlővárosában, a Haladásban kezdte pályafutását, ott is fejezte be 2019-ben. A Hertha Berlinnél közel kétszáz, a Crystal Palace és az 1860 München színeiben több mint száz meccsen védett. Nemzeti mezben is jónéhány fontos mérkőzésen nyújtott bravúros teljesítményt a kapuban. Száznyolcszoros válogatottságával évekig tartotta a magyar rekordot, amíg Dzsudzsák Balázs görögök elleni búcsúmeccsén megelőzte őt.

Kapcsolódók

Kimaradt?