Férfi kézilabda-vb – Magyarország fantasztikus hajrával legyőzte Izlandot

A magyar férfi kézilabda-válogatott 30-28-ra legyőzte Izlandot az olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörének második fordulójában, szombaton.

A magyar csapat 18 fős keretéből két szélső, Kovacsics Péter és Bujdosó Bendegúz maradt ki, a kisebb csípősérüléssel küszködő Ancsin Gábor viszont a kezdőcsapatban kapott helyet.Fotó: Kovács Tamás

A magyar együttes tudatosan lassította a játékot támadásban, ennek ellenére több hibával kezdett, amit ellenfele rendre kihasznált. A tizedik percben sikerült az egyenlítés, mert kezdett összeállni a védekezés, de Lékai Máté emberhátrányba büntetőt rontott, majd - immár létszámegyenlőségnél - eladott egy labdát.

Ebben az időszakban minden lendület elveszett a támadásokból, ezen a csereként beállt játékosok sem tudtak segíteni, ráadásul Sipos Adriánt másodszor is kiállították. Izland 12-8-ra ellépett, ekkor José María Rodríguez Vaquero szövetségi kapitány időt kért, de Björgvin Pall Gustavsson a folytatásban is remekül védett. Öt kapott gól után talált be ismét a magyar válogatott, azonban a felzárkózásra nem volt esélye, mert egyrészt - a meglehetősen furcsa felfogásban tevékenykedő francia játékvezetők miatt - szinte folyamatosan emberhátrányban kellett játszania, másrészt a támadásban elkövetett, ki nem kényszerített hibákat az északi szigetország legjobbjai mindig gyorsan kihasználták, és a szünetben öt góllal vezettek.

A lendületesen, gyorsan, pontosan, kevés hibával kézilabdázó izlandiak ellen a második félidőben is rettenetesen nehéz dolguk volt Lékaiéknak, ám a némileg javuló védekezésre alapult 4-0-s sorozat után a rivális időt kért a 47. percben, 25-23-as állásnál. A magyar csapat ezután kétszer is támadhatott az egygólos hátrányért, de Viktor Hallgrímsson mindkétszer védett. Bóka Bendegúz végül sikerrel járt, Rosta Miklós egyenlített, Bodó Richárd találatával pedig 1-0 után ismét vezetett a válogatott.

Mikler Roland ebben a szakaszban bravúrosan védett, erre alapozva egy 5-0-s sorozattal zárt a csapat, és óriási bravúrral győzött.
A legeredményesebb magyar Ancsin Gábor volt 6 góllal. A két csapat 44. egymás elleni mérkőzésén 16 izlandi siker és három döntetlen mellett ez volt a 25. magyar győzelem.
A magyarok - akiknek a célja a legjobb hét közé jutás - csütörtökön 35-27-re nyertek a Koreai Köztársaság ellen, hétfőn 20.30-tól Portugália ellen zárják a csoportkört, a göteborgi középdöntőben pedig az Európa-bajnok Svédországgal, valamint Brazíliával és a Zöld-foki Köztársasággal találkoznak.

Kapcsolódók

Kimaradt?