Férfi kézilabda BL: kikapott Kielcében, nem lesz ott a négyes döntőben a Telekom Veszprém

A Telekom Veszprém nem jutott be a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, mivel 31-27-re kikapott a lengyel Kielce otthonában a negyeddöntő csütörtöki visszavágóján, így 60-56-ra elveszítette a párharcot.

Az első mérkőzésen, egy héttel ezelőtt Veszprémben 29-29-es döntetlen született. A négyes döntőt június 17-18-án rendezik Kölnben.

Fotó: Twitter/Barlinek Industria KielceAhogyan egy héttel korábban, úgy ezúttal is sok hibával kezdett a Veszprém, ezért Momir Ilics vezetőedző a 12. percben, 6-2-es hátrányban időt kért. Ezt követően rendezte sorait a magyar csapat, és a februárban éppen Kielcéből igazolt Nedim Remili vezérletével felzárkózott 9-7-re. A lengyeleknél Talant Dujshebaev vezetőedző kapust cserélt, és a 24. percben ismét négy találat volt csapata előnye. Csakhamar a túloldalon is jött a kapuscsere, Rodrigo Corrales helyett Vladimir Cupara állt a háló elé. Az előző idényben BL-ezüstérmes Kielce kétszer is betalált emberhátrányból, és mivel az egész első félidőben magabiztosabban, pontosabban kézilabdázott, a szünetben már 18-12-re vezetett.

Remekül védekeztek a lengyelek, részben ennek tudható be, hogy jó néhány labdaeladással nehezítette saját helyzetét a Veszprém. A játék képe a folytatásban sem változott, bár a vendégek nagyon akartak és a meccs utolsó négy gólját ők szerezték, de a rendkívül felkészült, jobban és hatékonyabban játszó hazaiak ellen nem volt esélyük a továbbjutásra.

Veszprémi részről Nedim Remili hét, Kentin Mahé öt, Gasper Marguc négy gólt szerzett, Rodrigo Corrales hat védéssel zárt, Vladimir Cuparának nem volt védése. Csapatuk csak egyszer, 1-0-nál vezetett a találkozón. A házigazdáknál Szymon Sicko és Alex Dujshebaev hat-hat, Nicolas Tournat négy alkalommal volt eredményes, Andreas Wolff négy, Mateusz Kornecki hat lövést hárított.

A két csapat 19. egymás elleni BL-mérkőzésén 11 veszprémi siker és három döntetlen mellett ötödször győzött a Kielce.

A visszavágó után Nagy László, a Telekom Veszrém sportigazgatója a Kossuth Rádión úgy nyilatkozott, ez a párharc nem az első meccsen „ment el”". „Azt hittem, az utolsó 10-15 percben fog eldőlni a továbbjutás, de az első félidőben elég komoly hátrányba kerültünk, és a másodikban már csak finomítani tudtunk az eredményen" - magyarázta. A korábbi világklasszis jobbátlövő úgy fogalmazott, a játékosok erőlködtek, felőrülte őket az ellenfél nagyon masszív, nagyon kemény védekezése. A lengyelek tördelték a játékot, ezért a veszprémiek nem tudták hatékonyan átjátszani őket. „Az első félidőben a védekezésünk majdhogynem minősíthetetlen volt, és nem is volt jó kapusteljesítmény. A másodikban a védekezés talán hatékonyabban működött, de támadásban továbbra sem találtuk meg nagyon a helyzeteinket" - szögezte le Nagy László. A sportigazgató úgy látta, amikor átlőtték a hazaiak védőfalát, eredményesek voltak, ezért talán ezt kellett volna egy kicsit többször alkalmazni. Véleménye szerint az ujjsérülés miatt hiányzó Ligetvári Patrik nagyon hiányzott a védelemből, és bár Momir Ilic vezetőedző megfelelően forgatta a csapatot, de ez nem hozta meg a minőségi változást a játékban.

Férfi kézilabda BL, negyeddöntő
Barlinek Industria Kielce (lengyel)-Telekom Veszprém 31-27 (18-12), továbbjutott: a Kielce, 60-56-os összesítéssel.
Barcelona (spanyol)-GOG (dán) 36-31(20-13), Tj.: a Barcelona, kettős győzelemmel, 73-61-es összesítéssel.
Paris Saint-Germain (francia) - THW Kiel (német) 32-29 (17-15), Tj.: a PSG, kettős győzelemmel, 63-56-os összesítéssel.
SC Magdeburg (német)-Orlen Wisla Plock (lengyel) 30-28 (13-13), Tj.: a Magdeburg, 52-50-es összesítéssel.

Kapcsolódók

Kimaradt?