Férfi kézilabda BL: a Telekom Veszprém kettős győzelemmel „pipálta ki” a Szegedet
A Veszprém kettős győzelemmel jutott negyeddöntőbe a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel házigazdaként 38-33-ra nyert a Szeged ellen a rájátszás első fordulójának csütörtöki visszavágóján. A párharc első meccsén, múlt héten szerdán 36-23-ra győztek vendégként a bakonyiak, akik a negyeddöntőben a tavaly BL-ezüstérmes lengyel Industria Kielcével találkoznak.
A hazaiak keretéből Omar Jahja és Kentin Mahé hiányzott, a vendégeknél Luka Stepancic nem játszott a rangadón, amelyet 5210 néző látott a helyszínen.
Eddig egyszer fordult elő, hogy 13 gólos hátrányból tovább tudott jutni egy csapat a férfi BL-ben: a szlovén Celje vitte véghez ezt a bravúrt 2004-ben a spanyol Ademar León ellen, majd az idény végén meg is nyerte a legrangosabb európai kupasorozatot.
A bajnoki címvédő Szeged már a meccs elején létszámfölényes támadójátékkal próbálkozott, de ezzel a taktikai húzással is csak nyolc percig tudott vezetni (6-5). Ezt követően az idény végén távozó csapatkapitány, Rasmus Lauge Schmidt vezérletével pontosabbá, hatékonyabbá vált a Magyar Kupa-címvédő házigazdák játéka, és a meccs negyedénél már 12-8-ra vezettek. Nedim Remili bokasérülés miatt kivált a játékból, nélküle csökkent a bakonyiak előnye, ami egy gól volt a szünetben (17-16).
A szegediek az első felvonás második felében egyre többet hibáztak, és bár a második félidő elején fordítottak (18-20), utána újra jöttek az eladott labdák. Ezt kihasználva a Veszprém sorozatban négyszer talált be, és a 47. percre eldöntötte a mérkőzést (29-23). Volt már nyolc találat is a különbség, amit a végére a csongrádiak ötre csökkentettek.
Rasmus Lauge Schmidt kilenc, Gasper Marguc hét, Manuel Strlek öt góllal, Vladimir Cupara hat, Rodrigo Corrales hét védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Imanol Garciandía tíz, Bogdan Radivojevics hat, Miguel Martins négy gólt dobott, Mikler Roland nyolc, Mirko Alilovic két védéssel zárt.
A két csapat 186. egymás elleni tétmérkőzésén a Veszprém 52 vereség és hét döntetlen mellett 127. alkalommal győzött.
A negyeddöntő első mérkőzését Veszprémben május 10-én vagy 11-én rendezik, a lengyelországi visszavágó 17-én vagy 18-án lesz.
MESTERMÉRLEG
A meccs utáni sajtótájékoztatón Momir Ilics veszprémi vezetőedző kijelentette, ezúttal is nagyon jól kézilabdáztak, és a párharc mindkét mérkőzésével abszolút elégedett. „A második félidő elején a Szegednek sikerült ellépnie két góllal, azonban erre is jól reagáltunk, és a magunk javára fordítottuk a mérkőzést. Az első felvonásban az öt-egyes védekezést is gyakoroltuk, de ebben még fejlődnünk kell. Sok munka vár ránk a jövőben" - vélekedett.
Juan Carlos Pastor szegedi szakvezető szerint megérdemelten nyert a Veszprém, de a szegedi első meccsel összehasonlítva látott fejlődést. Mint mondta, védekezésben és támadásban is sokkal jobbak voltak, de sok labdát veszítettek, ezekből pedig sok könnyű gólt kaptak, és a védekezésükben is sok volt a hiba. Hozzátette, tesztelték a létszámfölényes támadójátékot, amit a jövőben is alkalmazni akarnak.
Eredmény, rájátszás, 1. forduló, visszavágó
- Telekom Veszprém - OTP Bank-Pick Szeged 38-33 (17-16)
A negyeddöntő párosítása:
THW Kiel (német) - Paris Saint-Germain (francia)
GOG (dán)-Barcelona (spanyol)
Orlen Wisla Plock (lengyel)-SC Magdeburg (német)
Telekom Veszprém-Industria Kielce (lengyel)